A gyanú szerint fiktív számlákkal igazolta 140 millió forint, munkahelyteremtésre kapott támogatás felhasználását négy Bács-Kiskun megyei cigány szervezet. Az egyik érintett szervezet vezetője Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke, akit két hete egy másik ügyben gyanúsítottként hallgattak ki, mert nem tudott elszámolni 13 millió forinttal.

Újabb büntetőeljárás indult jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt Bács-Kiskun megyében négy roma érdekképviseleti szervezet ellen - közölte szerdán az MTI-vel Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese.

A szervezetek 255 millió forint állami támogatást nyertek, melyből - a nyomozók jelenlegi információi szerint - a már folyósított 140 millió forint felhasználását fiktív számlákkal igazolták. A négy szervezetnél - az ügyészség felügyeletével - házkutatást tartott szerdán a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala. A négy társadalmi szervezet között van a kiskunmajsai roma érdekképviseleti szervezet is, melynek Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a vezetője.

Kolompárt 2008. szeptember 10-én egy másik ügyben gyanúsítottként hallgatták ki, mert az általa vezetett kiskunmajsai szervezet - a vád szerint - 13 millió forint állami támogatással nem tud elszámolni. Az ügyben Kolompárt és további három embert gyanúsítanak azzal, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által munkahelyteremtésre adott összeget nem az adott célra használták fel.