Idős embereket zsarolt egy göllei uzsorás

2008.09.25. 13:39

Élelmiszert és tűzifát adott el idős emberekenek egy göllei férfi, majd a rendőrség szerint több tízezer forint kamatot követelt a sértettektől. A fenyegetéssel a megfélemlített emberek nem mertek feljelentést tenni, mások mondták el a rendőröknek, hogy milyen helyzetbe kerültek.

Idős, kevés nyugdíjból, szociális segélyből élő embereket kényszerített fenyegetéssel uzsorakamat megfizetésére egy 30 éves göllei férfi. Az erőszakos bűncselekmények miatt korábban már megbüntetett zsarolót kommandósok fogták el - mondta csütörtökön Vízi András, a nyomozás vezetője Kaposváron, a városi rendőrkapitányság sajtótájékoztatóján.

A férfire egy másik bűnügyben kihallgatott tanúk elmondása alapján figyeltek fel a rendőrök. Az eddig adatok szerint hat sértettje van az ügynek, de további érintettek jelentkezésére is számítanak. Az élet és testi épség veszélyeztetésével gyanúsított férfi az utóbbi két évben élelmiszert, elektronikai eszközöket, tűzifát adott el helybeli sértetteknek, akiktől a kialkudott, részletekben megadott vételár kifizetése után az eredeti összeg többszörösét, 10-30 ezer forint kamatot követelt.

A munkanélküli, szociális segélyből élő zsaroló, aki több százezer forintot vett el áldozataitól, tagadja a vádakat. Vízi szerint a megfélemlítettek nem mertek feljelentést tenni, most sem ők, hanem mások mondták el a rendőröknek, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetbe került néhány idős göllei ember. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit kedden elfogta, őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK