Medián: Egyre többen akarnak választásokat

Vágólapra másolva!
Előre hozott választásokban látja a megkérdezettek majdnem fele a politikai helyzet megoldását a Medián szeptemberi felmérése szerint. A Gyurcsány-kormányt 19 százalék tartaná hatalmon, zömében MSZP-szavazók. A Fidesz továbbra is magasan vezet, a népszerűségi listán is feljövőben vannak a fideszes polgármesterek.
Vágólapra másolva!

Jelentősen nőtt az előre hozott választást akarók aránya a Medián szeptemberi felmérése szerint. A válaszadók 46 százaléka szerint a jelenlegi helyzetben az lenne legjobb, ha új választásokat írnának ki, míg egy hónappal korábban csak 40 százalék támogatta ezt a megoldást. 16 százalék támogatná egy átmeneti, szakértői kormány megalakulását, 8 százalék újra MSZP-SZDSZ együttműködést tartana jónak, míg 19 százalék látná továbbra is szívesen a Gyurcsány-kormányt.

A politikai forgatókönyvek megítélése szorosan összefügg a pártpreferenciákkal. Az MSZP támogatóinak háromnegyede a Gyurcsány-kormányt tartaná hivatalában, a jobboldali szavazók viszont hasonló arányban vannak az előrehozott választás mellett. Az SZDSZ szavazóinak nagy többsége vagy egy új MSZP-SZDSZ koalíciót vagy egy szakértői kormányt támogatna.

A pártok közötti erőviszonyok lényegében változatlanok augusztushoz képest: az összes választó 44 százaléka támogatja a Fideszt, 19 százaléka az MSZP-t. Az MDF és az SZDSZ támogatottsága ebben a körben 3 százalékos. A pártot választó, a részvételt biztosra ígérők közül 64 százalék szavazna a Fideszre, 26 százalék az MSZP-re, a két kisebb párt 4 százalékon áll.

A politikusok népszerűségi listáját Sólyom László köztársasági elnök vezeti, a megkérdezettek 60 számára szimpatikus. A második helyen Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere áll, őt Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester követi. Orbán Viktor Fidesz-elnök a negyedik, a legnépszerűbb kormánypárti politikus pedig a hatodik helyezett Szili Katalin házelnök, 49 százalékkal. A lista végén Veres János pénzügyminiszter és Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője áll.