Juhász nyilvánosságra hozná az összes lehallgatást

Vágólapra másolva!
Az MSZP a költségvetés megszavazásához nem fenyegetésekkel kívánja megszerezni az SZDSZ szavazatait - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese. A politikus a megfigyelési ügy összes beszélgetését nyilvánosságra hozná, szerinte így kiderülne: az MSZP-nek van igaza.
Vágólapra másolva!

Az MSZP nem fenyegetésekkel akarja megszerezni az SZDSZ szavazatait a költségvetés megszavazásához - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Juhász Ferenc Szent-Iványi István szabad demokrata európai parlamenti képviselő korábbi nyilatkozatára reagált: Szent-Iványi korábban azt mondta, az MSZP "kecsegtető ajánlatokkal" akarja rávenni az SZDSZ-es politikusokat, hogy igennel szavazzanak a költségvetésre.

A politikus szerint az MSZP nem készül olyan lépésekre, amelyek SZDSZ-eseket fenyegetnének. "Tartósan, fenyegetettséggel (...) nem lehet működtetni pártot és koalíciós együttműködést" - mondta, és hozzátette: a korábban liberális politikusok által vezetett tárcák működését nem kívánják átnézni, és ezzel "nehéz helyzetbe" hozni SZDSZ-eseket. "Közös kormányban voltunk, közös a felelősségünk" - nyilatkozta Juhász.

A lehallgatási botránnyal kapcsolatban Juhász Ferenc elmondta: a mintegy harminc felvételből a Fidesz csak hetet hozott nyilvánosságra. Korábban Répássy Róbert fideszes képviselő a beszélgetések bemutatása után bejelentette: nyilvánvaló, hogy Szilvásy György politikai célra használta fel a titkosszolgálatokat. Juhász Ferenc szerint, ha az összes hangfelvételt nyilvánosságra lehetne hozni, egyértelműen kiderülne, hogy az MSZP-nek van igaza, így kezdeményezné, hogy az összes beszélgetés kerüljön nyilvánosságra.