A kizárt Almássy szavazhatott az új MDF-elnökre

2008.09.27. 11:27

Szombaton 207 igen szavazattal újraválasztották az MDF elnökévé Dávid Ibolyát, aki ezzel hatodik elnöki ciklusát kezdheti meg. A Magyar Demokrata Fórum országos tisztújító gyűlésének helyszínét több tucat biztonsági ember őrizte. A párt budapesti alelnöke szerint legalább hét képviselőnek nem adták ki a mandátumát, ezért ők nem tudnak szavazni. Almássy Kornél szerint több mint beszédes Dávid Ibolya korábbiaknál alacsonyabb támogatottsága. A pénteken kizárt politikus az állítja, még mindig tagja az MDF-nek. 

Hatodik elnöki ciklusát kezdi meg Dávid Ibolya, miután szombaton a leadott 303 érvényes szavazatból 207 igen szavazattal ismét az MDF vezetőjévé választották a párt országos tisztújító gyűlésénszombaton. Az újraválasztott elnök két-három európai parlamenti képviselőt ígért, és azt, hogy a párt tíz százalékos támogatottsággal bekerül a parlamentbe.

"Több mint kétharmaddal kaptam bizalmat a következő három évre. Ez nem csak személyemnek szóló bizalom, hanem annak a konzervatív fordulatot hirdető programnak, annak a kemény korrupció elleni programnak a támogatását jelentette, amely a Magyar Demokrata Fórum politikájának középpontjában állt" - mondta Dávid Ibolya a megválasztását követően.

A hivatalos adatok szerint 313 küldött adta le szavazatát, ebből 303 volt érvényes. 207-en igen voksukkal támogatták Dávid Ibolyát, míg 96-an ellene szavaztak. Összesen 385 küldöttje van az MDF-nek, vagyis a megjelent küldöttek mintegy hetven százaléka támogatta a pártelnököt. Az előző választáson 76-77 százalék volt a támogatottsága Dávid Ibolyának.

Almássy is szavazhatott

"Nem is az a szörnyű, hogy Dávid Ibolyát választották meg elnöknek, hanem az a szörnyű, hogy ilyen körülmények között választották meg elnöknek. Ez minden esetre csökkenti annak az esélyeit, hogy lehessen egy harmadik erőként egy jobboldali pártot felépíteni" - mondta az eredményhirdetés után Almássy Kornél, aki korábban visszalépett az elnökjelöltségtől, miután belekeveredett a két hete kirobbant adatgyűjtési botrányba. Hozzátette, több mint beszédes, hogy az összes küldöttnek mindössze 54 százaléka szavazott Dávid Ibolyára.

Almássy szerint néhány szavazatot antidemokratikus módon nem vettek figyelembe, több budapesti küldött és a kiskunfélegyházi elnök sem tudott voksolni. Az is antidemokratikus és az MDF történetében példátlan, hogy a sajtót kizárták az országos gyűlésről - tette hozzá. A politikus annak a lehetőségét is felvetette, hogy a tisztújítást miatt esetleg jogi lépéseket tesz. Pénteken Herényi Károly frakcióvezető azt közölte, hogy az MDF kizárta a frakcióból és a pártból Almássyt, ő azonban szombaton azt mondta: mivel felvehette a szavazólapját, így valószínűleg él a párttagsága. Hock Zoltán elnökhelyettes szerint azonban Almássy azért vehetett részt a gyűlésen, illetve azért szavazhatott, mert jogilag ma még tagja a pártnak. 

Nem adtak ki mandátumokat

Legalább hét küldöttnek nem adták ki a mandátumát a helyszínen a Magyar Demokrata Fórum szombati tisztújító országos gyűlésén, így ők nem tudnak szavazni a jelöltekre - közölte szombat délelőtt Huber Szebasztián, a párt budapesti alelnöke, aki szintén nem szavazhatott. Huber Szebasztián szerint a budapesti választmány által az országos választmányba delegált hat képviselőnek, illetve Hegedűs Máténak, az IDF alelnökének nem adták ki a mandátumát. Ezen kívül még egy olyan képviselőről tudnak, aki nem tud majd szavazni: a kiskunfélegyházi szervezet elnöke, Jászberényi László sem kapta meg a cédulát. Jászberényi László korábban Almássy Kornélt támogatta az elnökjelöltségben - tette hozzá Huber, aki szerint még nem döntették el, tesznek-e jogi lépéseket.

Fokozott biztonsági intézkedések

A budapesti vásárközpontban zajló tisztújítás eddig soha nem tapasztalt biztonsági intézkedések mellett zajlott. Több tucat biztonsági ember őrizte az ülésnek helyet adó pavilont. A megnyitó beszédek után a média munkatársainak el kellett hagyniuk a helyszínt. Az újságírók a szavazás idején és az eredményhirdetéskor sem lehettek jelen a teremben.

Fotó: MTI
A régi-új elnök és az elnökség

A tanácskozás, Herényi Károly parlamenti frakcióvezető köszöntőjével, nem sokkal fél tizenegy után kezdődött el. Dávid Ibolya néhány perccel tíz óra előtt érkezett meg a helyszínre, a Hungexpo területére. Most már ő volt az egyetlen jelölt a pártelnöki tisztségre. Dávid Ibolya a gyűlésen arról beszélt: a pártból érkező belső üzenetek alapján  személyesen neki is le kell vonnia a tanulságokat. "Nyitott vagyok a változásra" - mondta a pártelnök. Szerinte az MDF konzervatív programját kell továbbra is képviselni, de másként. 

Az elmúlt időszakot értékelve azt mondta: fel kell készülni arra, hogy "az MDF tisztességes politikája a jövőben is sokaknak útját fogja állni". "Innen üzenem a politikai alvilágnak: nem félek, és az MDF sem fél. Bennünket nem lehet elhallgattatni, félreállítani" - jelentette ki Dávid Ibolya. Elnöki beszámolóját a küldöttek döntő többsége elfogadta, csak négyen szavaztak ellene, öten pedig tartózkodtak.

Az elnökséget is megválasztották

A XXII. tisztújító országos gyűlésen az elnök mellett megválasztották az elnökség tagjait is. Ismételten elnökségi tagnak választották Hock Zoltán elnökhelyettest, Makay Zsoltot, a párt Hajdú-Bihar megyei elnökét, Viniczai Tibor alelnököt, Karsai Péter Bács-Kiskun megyei elnököt és Juhász Zoltánt, Nagykálló MDF-es polgármesterét. Újonnan választották elnökségi taggá Olajos Péter EP-képviselőt, Kerék-Bárczy Szabolcsot, az MDF külügyi kabinetjének vezetőjét, valamint Pettkó Andrást, az MDF országgyűlési képviselőjét.

Az elnökségnek hivatalból tagja Dávid Ibolya elnök és Herényi Károly, az országgyűlési képviselőcsoport vezetője. Az elnökség tagja lesz az országos választmány elnöke is, akit rövidesen megválasztanak. Horváth István, a Pest megyei közgyűlés MDF-es tagja és Eötvös Mihály, a párt Nógrád megyei elnöke az elnökség póttagja lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK