Elfogták a rendőrök Polgár Tamást

Vágólapra másolva!
Igazoltatták, majd előállították a rendőrök Polgár Tamást, akit becsületsértés gyanúja miatt köröztek. A férfi ellen egy rendőrségi kihallgatásról készült felvétel internetes közzététele miatt indítottak eljárást.
Vágólapra másolva!

A rendőrség hétfőn elfogta a Tomcat néven ismert Polgár Tamást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy Polgárt hétfő este a II. kerületben igazoltatták, majd előállították. A budapesti férfit becsületsértés gyanúja miatt körözték.

A rendőrségi közlemény szerint Polgár Tamást azzal gyanúsítják, hogy még februárban az interneten közzétett egy rendőrségi kihallgatásról szóló hangfelvételt, amelyen a kihallgatott többször sértegette a rendőrt. Polgár "a rendőr becsületének csorbítására alkalmas" módon arra is utalt a blogján, hogy a tanút kényszervallatták.

Polgár Tamást a II. kerületi rendőrkapitányság többször beidézte, hogy gyanúsítottként kihallgassák, ő azonban nem jelent meg, és az előállítani sem tudták. Így végül a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.