Új posztot talált a BKV a metró felügyelőjének

Vágólapra másolva!
Informatikai igazgató lesz a 4-es metrót felügyelő eddigi vezérigazgató-helyettesből a BKV-nál, a posztját viszont megszüntetik - írja a Népszabadság. A lap szerint az eddigi vezérigazgató-helyettessel többek között azért is elégedetlenek voltak, mert nem sikerült dűlőre jutni az alagút fúrását végző Bamco-val, amely hétfőn beszüntette a munkát.
Vágólapra másolva!

Megszűnik a 4-es metrót felügyelő vezérigazgató-helyettesi poszt a BKV-nál, a tisztséget eddig betöltő Olti Ferenc a jövőben informatikai vezérigazgató-helyettes lesz a közlekedési vállalatnál - írja a Népszabadság.

A lap keddi számában megjelent információk szerint Oltit elsősorban azért helyezték új munkakörbe, mert a metró-szerződések újratárgyalása nem volt eredményes, nem sikerült megegyezni a Hídépítővel a késésben lévő Fővám téri állomás befejezéséről, majd az utolsó csepp a pohárban a Bamco hétfői munkabeszüntetése volt.

A BKV részlegeként működő DBR Metró Projekt Igazgatósága élére az eddig operatív projektmenedzserként dolgozó Klados Gusztáv kerül a lap szerint.

A Bamco konzorcium hétfőn állt le a 4-es metró építésével arra hivatkozva, hogy nem kapta meg az általa követelt többletköltségeket. A Bamco az elmúlt másfél évben hozzávetőleg 150 többletköltség-követelést nyújtott be, közel 37 milliárd forintra becsült értékben. A főváros viszont ezek közül 25 követelést tart jogosnak, 1,6 milliárd forint értékben. A francia Vinci CGP, a Strabag német, osztrák és magyar cégei, illetve a Hídépítő Zrt. által alkotott Bamco Kkt. végzi a metró alagútjának fúrását, valamint a Szent Gellért téri állomás építését. Egyelőre nem tudni, hogy mikor veszi fel újra a munkát a cég.