Megszüntették a BKV-s kémprogramok miatti nyomozást

2008.10.02. 7:12

Szeptember végén megszüntették azt a nyomozást, amelyet a BKV feljelentése alapján indítottak tavasszal, miután a cég belső vizsgálata kémprogramokat talált a számítógépes rendszerben. A vizsgálatot azután indították, hogy Tarlós István a fővárosi Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón idézett a cég vezetőinek e-mailjeiből.

Bűncselekmény hiányában megszüntette rendőrség a nyomozást a BKV-s kémprogramok ügyében - írja a Magyar Nemzet. A nyomozás még májusban indult számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatta BKV feljelentése alapján, miután a cég rendszerében öt kémprogramot talált egy belső vizsgálat.

A belső vizsgálatot azután rendelték el, hogy Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője sajtótájékoztatón idézett a BKV vezérigazgató-helyettese és a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes sajtóreferense közötti e-mail-váltásból, akik arról értekeztek, hogy az azóta lefújt BKV-sztrájkért a Fideszt lehetne felelőssé tenni a nyilvánosság előtt.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozását szeptember 24-én szüntették meg, ugyanis nem találtak a BKV számítógépein olyan programot, amely levelek jogosulatlan megváltoztatására, továbbítására lett volna alkalmas, és a cég levelezőrendszerét nem törték fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK