Betiltják a higanyos lázmérőket

Vágólapra másolva!
Hamarosan kihirdetik azt a jogszabályt, amelynek értelmében tilos lesz forgalmazni higanyos lázmérőket és vérnyomásmérőket. A már meglévő hőmérőket a háztartásokban tovább használhatják, a kórházakban azonban fokozatosan lecserélik őket - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Várhatóan október első felében kihirdetik azt a közösségi jogszabályt, amely szerint áprilistól tilos lesz higanyos, nem elektronikus mérőműszereket forgalmazni Magyarországon - írja a Magyar Nemzet. A szabályt már beiktatták a hazai jogrendbe. A lap szerint többé nem értékesíthető magánembereknek ilyen láz- vagy vérnyomásmérő. Az előbbieket az egészségügyben is le kell cserélni. A háztartásokban maradhatnak a már meglévő higanyos lázmérők.

A tilalom nem vonatkozik az antik, ötven évnél idősebb vérnyomásmérőkre, barométerekre. A régi, veszélyesnek minősített tárgyak szinte mindegyike kiváltható korszerűbb, ártalmatlan típussal. Több uniós államban, például Svédországban és Hollandiában évek óta tilos a higanyos eszközök használata, és a kórházakban sem használnak ilyeneket - írja a Magyar Nemzet.

Az EU miniszterei szeptember végén állapodtak meg arról, hogy exporttilalmat vezetnek be a mérgező nehézfémre, amely 2011-től veszélyes hulladékká válik.