Lemondott a vasúti baleset miatt a közlekedési miniszter

2008.10.06. 16:41

A monorierdői vonatbaleset miatt lemondott hétfőn Szabó Pál közlekedési miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV igazgatóságának elnöke. Szabó elfogadta Kamarás, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig Szabó lemondását. A MÁV vezérigazgatója is le akart mondani, de az ő lemondását nem fogadta el a miniszterelnök.

A hétfői monorierdői vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke. Kamarás Miklós lemondását még Szabó Pál fogadta el, a közlekedési miniszterét viszont már a miniszterelnök.

Meghallgattam a minisztert és a vasút vezetőit, és az általános emberi felelősség kifejezéseként elfogadtam a miniszternek és a vasút vezetőjének a lemondását - közölte, miután kifejezte együttérzését a kormány és a saját nevében a Pilis és Monorierdő között bekövetkezett hétfői vonatszerencsétlenség áldozatai hozzátartozóinak és a sérülteknek.

Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel közölte: Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója szintén felajánlotta lemondását, ezt azonban a miniszterelnök nem fogadta el. Erről a vizsgálat végén születik döntés - tette hozzá. "Eléggé egyértelmű, hogy miért mondtam le, mert aki kint volt a baleset helyszínén, az érezhette, hogy itt mást nem lehet csinálni" - mondta hétfő este Heinczinger István. A MÁV Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTV Este című hírműsorában azt mondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azért nem fogadta el az ő lemondását, mert a vizsgálat befejeződéséig nem maradhat operatív vezető nélkül a MÁV.

A közlekedési tárca vezetője a posztján marad, amíg nem találják meg az utódját.

Szabó Pál, a Magyar Posta volt vezérigazgatója ez év május 5. óta vezette a közlekedési tárcát, míg Kamarás  Miklóst 2006 novemberében nevezte ki a Máv Zrt. elnöki posztjára Kóka János akkori gazdasági miniszter.

Négy ember meghalt, 27 pedig megsérült, amikor délelőtt a Pest megyei Monorierdőnél a Budapest felé közlekedő és lelassító InterCity vonatba az állomás előtt beleszaladt a szerelvényt követő személyvonat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK