Pár hónap alatt orvosolná az ország bajait Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Pár héten belül munkakezdést, majd pár hónap alatt egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodást vár a nemzeti csúcstól Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt szeretné, ha a megállapodás a nyugdíj- és önkormányzati rendszer átalakításától az euró bevezetéséig sok mindent tartalmazna. A 40-50 fős testület tagjainak hétfőn postázzák a meghívókat: többen még nem döntöttek a részvételről.
Vágólapra másolva!

A nemzeti csúcs alkossa meg a nemzeti felemelkedés programját - javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnapi, parlamenti sajtótájékoztatóján. A 40-50 fős testülettől azt várja a kormányfő, hogy a következő hetekben kezdje el a munkát, és lehetőség szerint pár hónap alatt jusson el egy átfogó társadalmi-gazdasági megállapodás, a nemzeti felemelkedés programjának megalkotásáig.

Gyurcsány Ferenc azt kezdeményezte, hogy a nemzeti csúcs a programalkotáskor tegyen javaslatot az euró magyarországi bevezetésének dátumára, egy középtávú bérmegállapodásra, a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntartása érdekében teendő középtávú lépésekre, a szociális rendszer megújítására, és állapodjon meg az oktatási és képzési rendszer hosszú távú fejlesztési koncepciójáról.

A miniszterelnök indítványai között szerepel még, hogy a nemzeti csúcs fektesse le a takarékos állami működés feltételeit, garanciáit, emellett az önkormányzati reform elveit, és tegyen ajánlásokat az új pártfinanszírozási rendszerre, segítse javaslatokkal a korrupció elleni fellépést. A hosszú távú feladatok mellett szükség van arra is, hogy a nemzeti csúcs támogassa az azonnali lépéseket is - tette hozzá Gyurcsány. Mint mondta, ezek között van a jegybank elnökével közösen javasolt 12 pont.

A kormányfő szerint hasznos lenne, ha a nemzeti csúcs segíteni tudna abban, hogy adórendszer napirenden lévő átalakításával kapcsolatos álláspontok közeledjenek egymáshoz. Az indítványokat nyitottan kell kezelni, azaz a csúcs résztvevői megfogalmazhatnak új javaslatokat - tette hozzá.

Mint mondta, a nemzeti csúcsra meghívást kap az öt közjogi méltóság, a rendszerváltás utáni időszak valamennyi volt köztársasági elnöke, miniszterelnöke, házelnöke. Rajtuk kívül a kormányfő szívesen látná a grémiumban a parlamenti pártok jelenlegi elnökeit, frakcióvezetőit, az Európai Parlament delegációvezetőit.

A meghívottak között vannak még a Magyar Nemzeti Bank rendszerváltozás utáni és jelenlegi elnökei, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei, valamint az MTA rendszerváltás utáni és jelenlegi elnökei, az önkormányzati szövetségek vezetői, valamint az OÉT munkáltató és munkavállalói szervezetei. A testület munkájába a kormány szakminiszterei is bekapcsolódnak. A meghívókat hétfőn postázzák.

A miniszterelnök emlékeztetett arra: a múlt héten Magyarországot is elérte a nemzetközi pénzügyi válság, ezzel párhuzamosan pedig jelentős támadás érte a magyar pénzügyi rendszert. Mint mondta, az egyik feladat az, hogy el kell hárítani a spekulánsok támadását, a másik pedig az, hogy erős, határozott választ kell adni a pénzügyi és esetleg szélesebb gazdasági krízissé alakuló válság következményeire.

"Ilyen helyzetben egy ország számára egyetlen egy parancs van, az együttműködésé" - mondta Gyurcsány. A nemzeti csúcs összehívását azzal indokolta: Magyarország nem fogja megengedni, hogy a válság vámszedői károkat okozzanak. Az MTI azon kérdésére, hogy mekkora lehet az idei további kiadáscsökkentés mértéke, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a tervezett 0,4 százalékos csökkentés (3,8 százalékról 3,4 százalékra) nagyságrendileg 120 milliárd forintot jelent.

A meghívottak egy része még nem döntött

A közjogi méltóságok egy része még nem döntött arról, részt vesz-e a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcson. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI kérdésére vasárnap azt mondta: egyelőre se igennel, se nemmel nem lehet válaszolni a miniszterelnök meghívására. A tényleges válasz kialakításához szerinte tudni kell, hogy mi lesz a célja ennek a felvetésnek, hogyan készítik elő a csúcsot, és miért nem elegendőek a meglévő kormányzati mechanizmusok a problémák megoldásához.

Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke szerint a gazdasági-társadalmi csúcs pontos napirendje ismeretében, a meghívó kézhezvétele után lehet csak érdemben nyilatkozni a miniszterelnök kezdeményezéséről.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt közölte: részt vesz a tanácskozáson. "Az elmúlt években is mindig a konszenzus politikáját képviseltem" - tette hozzá a házelnök.

Kaposvári Bertalant, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettesét az MTI-nek nem sikerült elérnie. Az elnökhelyettes azonban korábban, egy hasonló helyzetben - a közjogi méltóságok a melegfelvonulás után tartott megbeszélése kapcsán - már igent mondott a kormányfő meghívására. Akkor azt mondta: ha meghívás érkezik a kormányfőtől a találkozóra, azt elfogadja, és részt vesz rajta.

Az SZDSZ és az MDF elmegy

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-nek vasárnap azt mondta: részt vesznek a nemzeti csúcson, de szkeptikus az ilyen kezdeményezésekkel kapcsolatban. Emlékeztetett arra, legutóbb ilyesmivel Horn Gyula volt szocialista kormányfő kísérletezett a Bokros-csomag bevezetése előtt."Nem gondoljuk, hogy ezek a nemzeti csúcsok közelebb vinnének a megoldáshoz" - vélekedett a szabad demokrata politikus.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott: ott lesznek az egyeztetésen. Mint mondta, az országot meg kell védeni a nemzetközi pénzügyi válság hatásaitól, ez pedig csak úgy oldható meg, ha a pénzügy, a gazdaság, és a politika meghatározó vezetői együttesen lépnek fel.

A Fidesz megnézi a meghívót

"Az elmúlt két napban egy dolog visszavonhatatlanul és minden eddiginél egyértelműbben bebizonyosodott, ez pedig az, hogy Gyurcsány Ferenc és a kisebbségi kormány nemhogy megoldani, de felfogni sem képes azt, hogy mi a helyzet, (...) felfogni sem képes a válságot és annak súlyosságát" - fogalmazott Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője hozzátette: azonnali döntésre van szükség, hiszen a helyzet óráról órára változik. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz, illetve annak elnöke részt vesz-e Gyurcsány Ferenc által összehívott nemzeti csúcson, Szijjártó azt mondta: erre meghívást még nem kaptak, de ha megérkezik a meghívó, akkor átgondolják a helyzetet.

Gyurcsány Ferenc az MSZP soron kívüli kongresszusán kezdeményezte a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását. A pártelnök azt mondta: ez a társadalmi-gazdasági csúcsértekezlet segítheti a nemzeti összefogást. "Az az igaz hazafi ebben a helyzetben, aki lépést tud tenni a másik álláspontja felé. Azt szeretném, ha csúcson sok ilyet látnék" - fogalmazott.