A kormány szerint előrelépés a visszatáncolás

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi miniszter szerint bevált a pszichiátriai kezelés átalakítása, bár az Egészségügyi Minisztérium új programja pont visszacsinálna néhány jelentős változtatást. A pszichiátriai központot, az OPNI-t a Gyurcsány-kormány záratta be másfél éve, és azóta végig kitartott a döntés helyessége mellett, most mégis új szakmai központ létrehozását tervezik. Az egészségügyi minisztérium nem érti, hol itt az ellentmondás, a miniszter szerint a fejlődés nem áll meg.
Vágólapra másolva!

Sok vád érte az Egészségügyi Minisztériumot a pszichiátria kapcsán, ezért az intézményrendszer fejlesztésére van szükség - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárca vezetője szerint erre tesz javaslatot a Lelki Egészség Országos Program, amelynek vasárnap kezdődött a társadalmi vitája.

A program tervezete - amely elérhető a tárca honlapján - többek között azt tartalmazza, hogy a pszichiátriai ágyak száma aktív uniós összehasonlításban is kevés. Az EU-ban csak Olaszországban és Cipruson alacsonyabb a pszichiátriai aktív ágyak száma, mint Magyarországon. A programtervezet kimondja azt is, hogy a magyar lakosság mentális egészségi állapota az európai országok döntő többségénél rosszabb. A 25 oldalas dokumentum szerint jelentős betegcsoportok, többek között a gyerekek, az idősek nem jutnak megfelelő pszichiátriai ellátáshoz, de problémás az ellátás a bűntető eljárás alatt állóknál is.

A dokumentum kijelentései azért érdekesek, mert pont a Gyurcsány-kormány faragta le a pszichiátriai ágyak számát. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) tavaly áprilisi bezárása után 849-ról 599-re csökkent az ágyak száma. Az OPNI-ból ennyit helyeztek át a Lipót feladatait átvevő Kútvölgyi kórházba, Nyírő Gyula kórházba és a Semmelweiss Egyetemre. Ráadásul az általános ombudsman júliusi jelentése szerint a Kútvölgyibe kerülő 243 ágyból csak 55 található meg ténylegesen az intézményben, 188 ágy sorsa ismeretlen.

Negatív megállapításokat tett a magyarországi pszichiátriai ellátásra az egészségügyi világszervezet, a WHO is. Kevés a kórházi ágy, ha nem történik változás, vészhelyzetbe kerül a magyar pszichiátria - fogalmazott a múlt héten Matt Muijen, a WHO európai regionális tanácsadója. Székely hétfői sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban - a tárca honlapján olvasható program megállapításainak ellentmondva - azt mondta, hogy hiába csökkent az aktív ágyak száma, a hosszabb távú ápolást biztosító krónikus ágyak száma viszont nőtt. Emiatt 2008-ban összességében több beteget tudtak ellátni, mint 2007-ben, amikor nyitva volt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI). A miniszter szerint tehát nem okozott problémát az aktív ágyak számának csökkentése.

Nem világos azonban, hogy ha a miniszter szerint nincs probléma az ágyszámokkal, akkor a tárca honlapján olvasható tervezet, miért tartalmazza ennek az ellenkezőjét. Ezzel kapcsolatban megkerestük a tárca sajtóosztályát, ahol azt mondták, nézzük meg a kormanyszovivo.hu-n Székely Tamás erről szoló sajtótájékoztatóját. Hiába néztük meg, a kérdésünkre nem kaptunk választ. A cikk megjelenése után a tárca azt válaszolta: hiába állítja a programtervezet, hogy kevés az aktív pszichiátriai ágyak száma, a problémát tudta orvosolni, hogy több lett a hosszabb ápolást biztosító krónikus ágyak száma. Azt viszont a minisztérium is elismerte, hogy a pszichiátriai átalakítás akkor lett volna eredményes, ha bővítették volna a járóbeteg kapacitásokat. A tárca szerint ezt egy készülő törvénytervezet fogja orvosolni.

Ugyancsak a korábbi álláspontjának mondott ellent az Egészségügyi Minisztérium azzal a múlt heti bejelentésével is, hogy november elsejétől pszichiátria központot hoznak létre SOTE Pszichiátriai Klinikáján. A döntés érdekessége, hogy az OPNI bezárása óta eltelt közel másfél év során többször is felmerült egy központ létrehozásának az ötlete. A tárca csak azt követően állt a kezdeményzsé mellé, hogy ennek szükségességét az általános ombudsman júliusi jelentése is felvetette.

Az [origo]-nak a tárca azt mondta, nem arról van szó, hogy meggondolták magukat, éppen ellenkezőleg, a központ létrehozását előrelépésnek tekintik.

Harmatta János, a Magyar Pszichiátria Társaság elnöke szerint az új központ nyilvánvalóan nem tudja pótolni az OPNI-t, ott ugyanis olyan kutatási feladatokat nem fognak végezni, mint a Lipóton, valamint a régi kórlapok és a könyvtár sem kerül át a Semmelweiss Egyetemre. Az viszont fontos, hogy a szakmának legyen egy adminisztratív központja, ahol az ágyakat, a betegeket számon tartják - tette hozzá Harmatta.

Mivel az egészségügyi tárca azt követően fogott bele korábbi döntéseit megváltozató lépésekbe, hogy elkészült az általános ombudsmannak az OPNI bezárást kifogásoló jelentése, megkerestük az Ombudsmani Hivatalt is, itt azonban nem kívántak válaszolni a kérdéseinkre.