Megszűnt az olajömlés Ecsernél

2008.10.14. 10:41

Elzárták a Barátság kőolajvezeték problémás szakaszát, így megszűnt az olajömlés Ecsernél. A területet lezárták, a kárelhárítás zajlik, személyi sérülés nem történt.

Elzárták a Barátság 1. vezetéket, így megszűnt az olajömlés Ecsernél, ahol kedd délelőtt hat-tíz méteres magasságba spriccelt a kőolaj - mondta Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese az [origo]-nak.

Az M0-s autópálya 44-es kilométerénél a bal pálya mellett egy munkagép sértette meg a vezetéket, amelyből másfél-két órán át gejzírszerűen tört fel a kőolaj. Kis-Guczi elmondta, a Mol munkatársai kiszakaszolták a vezetéket, azaz megakadályozták az utánfolyást, így nem sokkal 12 óra után már csak csordogált a kőolaj a csőből. Somlyai Dóra, a MOL kommunikációs igazgatója az [origo]-nak azt mondta, a vezetékben kedden nem volt szállítás, körülbelül 7 bár nyomásnyi tárolt mennyiséget tartalmazott.

Az olaj nagy része mintegy 3-400 méteres körzetben árasztotta el a hepehupás, gazos területet. A monori tűzoltók a szennyezett részen homokbuckákat építettek, melyek segítségével kis tavakat képeztek. Ezeket a Mol százhalombattai finomítójának tűzoltói fogják vegyimentesítő felszerelésekkel kiszivattyúzni, majd elszállítani. Körülbelül száz köbméter kőolaj került a szabadba, azokat a területeket, ahol az olaj már beszivárgott a talajba, valószínűleg kármentesíteni fogják - mondta Kis-Guczi Péter.

A katasztrófavédelem szóvivője nem tud személyi sérülésről. Robbanásveszély miatt lezárták a területet, a tűzoltóság munkálatai legalább estig tartanak majd. Mivel az M0-s autópálya kívül van a szennyezett körzeten, nem kellett elterelni a forgalmat.

Az MTI információi szerint területrendezés közben szakította el egy munkagép a vezetéket, amely mindössze tíz centiméter mélyen volt a talajban. A MOL értesülései szerint a balesetet az okozhatta, hogy a magántulajdonban lévő terület tulajdonosa nem kért engedélyt a tereprendezéshez, noha a csővezetékek fölötti munkálatok minden esetben engedélykötelesek. A helyszínen a MOL munkatársai vizsgálják a sérülést, a helyreállításról később döntenek.

A károk a Barátság 1. vezetéket érték, amely Magyarországot köti össze Szlovákiával.

KAPCSOLÓDÓ CIKK