Kisgazdának érzi magát az MDF-be átülő Lengyel

Vágólapra másolva!
Továbbra is kisgazdának érzi magát Lengyel Zoltán, aki hétfőn csatlakozott az MDF frakciójához, megmentve ezzel a képviselőcsoportot a megszűnéstől. A képviselő az MTV Napkelte című műsorában tagadta, hogy megvették volna, szerinte így sokkal több lehetősége lesz arra, hogy a kisgazdákat képviselje a parlamentben.
Vágólapra másolva!

"Kisgazda maradtam" - jelentette ki Lengyel Zoltán, az MDF frakcióhoz hétfőn csatlakozott országgyűlési képviselő kedden az MTV Napkelte című műsorában. Lengyel - aki egy éve távozott a Fideszből, és lett független képviselő - szeptemberben lépett be a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpártba (FKNP), amely hétfőn megállapodást kötött az MDF-fel. Ennek értelmében Lengyel belépésével megmenekült a Vas János kilépésével 10 fős létszám alá csökkent MDF-frakció, Lengyel pedig szabad mandátumot, és frakcióvezető-helyettesi posztot kapott.

A kedd reggeli műsorban Lengyel többször hangsúlyozta, hogy politikai kényszer diktálta a csatlakozását, amely azonban számára politikai lehetőséget is teremt. Mint mondta, függetlenként alig volt megszólalási lehetősége, ezentúl viszont sokkal jobb lehetőségei lesznek. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem korábban kötötték meg az együttműködési megállapodást, elismerte, hogy eddig "nem volt rá szükség", nem volt erre nézve "egy parlamenti kényszer".

Lengyel arról is beszélt, hogy sokan azt kérdezték tőle csatlakozásának bejelentése után, hogy "mennyiért vette meg" az MDF, ezt azonban ismételten visszautasította. "Nem vett meg senki" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, a döntés szerinte azt mutatja, hogy "vannak szituációk, amikor lehet tárgyalni, együttműködni, és békés belpolitikát sugallni". Ugyanakkor nem árult el további részleteket arról, hogy mi történt a hétvégén, hogyan zajlott a tárgyalás a kényszerhelyzetbe került MDF-fel. Tagadta viszont azt a sajtóértesülést, hogy az MDF elnöke, Dávid Ibolya ellenezte Lengyel csatlakozását a frakcióhoz.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője később, ugyanebben a műsorban szintén azt mondta, hogy a frakció egységes döntést hozott Lengyel belépésével kapcsolatban.

Az MDF frakció tagjaként Lengyelnek szabad mandátuma lesz, de a képviselő szerint ez tulajdonképpen igaz a képviselőcsoport minden tagjára, mert a pártban "nincs szavazási kényszer egy képviselő számára sem". "Rám is ugyanez vonatkozik" - mondta Lengyel, aki ezután is pártja, az FKNP elnökségével megbeszéltek szerint fog voksolni. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a költségvetési törvényt is megszavazná, ha azt megfelelőnek, jónak tartaná a pénzügyi válság miatt előállt helyzetben, ezt a költségvetési vitát követően dönti majd el.

Az MDF országgyűlési képviselőcsoportját azért fenyegette a megszűnés, mert pénteken a Tisztelet Társasága által delegált Vas János kilépésével létszáma a házszabályban meghatározott tíz fő alá csökkent. A házszabály értelmében az MDF-nek három napon belül - vagyis hétfő éjfélig - kellett helyreállítani a frakció létszámát, máskülönben megszűnt volna. Múlt pénteken Lengyel Zoltán az MTI szerint még azt nyilatkozta, hogy nem kereste meg az MDF, de azt állította, nem is csatlakozna a képviselőcsoporthoz.