Elhunyt Várkonyi Péter volt külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Hetvenhét éves korában meghalt Várkonyi Péter, aki 1983 és 1989 között Magyarország külügyminisztere volt. A politikus korábban az MSZMP központi apparátusában osztályvezető-helyettes volt.
Vágólapra másolva!

Elhunyt Várkonyi Péter volt külügyminiszter szerdán - értesült a távirati iroda. A politikus 1983 és 1989 között irányította a magyar diplomáciát.

Várkonyi Péter 1931-ben született Budapesten. A Külügyi Akadémia elvégzése után diplomáciai szolgálatba lépett, követségi titkár volt Nagy-Britanniában és Egyiptomban. A Külügyminisztérium sajtóosztályát vezette 1958-tól, majd a Minisztertanács elnökének titkára, 1965-től az MSZMP központi apparátusában osztályvezető-helyettes volt. 1969-től 1980-ig miniszterhelyettesi, majd államtitkári rangbana kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke volt. Ezután két évig a Népszabadság főszerkesztője, majd az MSZMP KB titkára volt.

1985 és 1989 között országgyűlési képviselő is volt, majd 1990-ig az Egyesült Államokban nagykövetként képviselte Magyarországot. Munkáját több állami kitüntetéssel ismerték el.