Persellyel koldul a Parlamentnél Ivád polgármestere

Vágólapra másolva!
A Parlament mellett gyűjt adományokat Ivád falu polgármestere, mert a településnek nincs elég pénze a megnyert uniós pályázat önrészére. A falu kisbuszt vásárolna a falugondnoknak, de a pályázatra nyert pénzt csak utólag kapnák meg; bankhitelt viszont nem tudnak felvenni.
Vágólapra másolva!

Kölcsönt és adományokat vár a Parlament mellett szerdán elhelyezett perselybe Ivády Gábor, Ivád polgármestere, aki így akarja előteremteni a község által megnyert, ám csak utólag finanszírozott uniós pályázat forrásait. A négyszáz lelkes Heves megyei település falugondnoki szolgálat bevezetéséhez nyert támogatást, amihez azonban önerőre is szükség lenne.

Ivády Gábor szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ha kell, hetekig, hónapokig ott lesz a Parlamentnél. Ivád község honlapja szerint a polgármester a József Attila-szobornál fog koldulni, illetve szendvicsemberként a Parlament körül fog sétálgatni alkalmanként, de énekelni, táncolni biztos nem fog. Elsősorban kölcsönre van szüksége, de az adományokat is szívesen fogadja - mondta. Olyan cégeket, hitelintézetet és önkormányzatot keres, amelyek hajlandók arra, hogy három-négy hónapra ezt ez összeget a rendelkezésükre bocsássák. Utána a falu maradéktalanul visszafizetné azt - fűzte hozzá.

A falugondnoki szolgálat megvalósítását lehetővé tévő kisbusz több mint 10 millió forintba kerül, amit egy összegben nem tudnak kifizetni. Ivády szerint mióta polgármester, 2002 óta ekkora összeg még nem volt az önkormányzat számláján. Akciójával arra is fel szeretné hívni a figyelmet, hogy a jelenlegi pályázati rendszer mellett az olyan kistelepülések, mint Ivád, ki vannak zárva a megvalósításból. Változtatni kell a rendszeren - jelentette ki Ivády.

A polgármester szerdán tárgyalt Gyenesei István önkormányzati miniszterrel, majd bejelentette: közösen ki fognak dolgozni egy olyan kedvező kamatozású hitelkonstrukciót, amely lehetővé teszi, hogy ezek a kistelepülések is hozzájussanak az uniós pénzekhez. Jelen pillanatban ez elképzelhetetlen, a jogszabályok szerint ugyanis egy település saját bevételének 70 százalékáig vehet fel hitelt, ez esetükben mindössze 1,2 millió forint lenne.

Ivád a polgármester szerint halmozottan hátrányos kistérségben található. A település költségvetése körülbelül 77 millió forint, ebből 29 millió forint a hiány. A faluban 2002-ben megszűnt az iskola, 2004 óta nincs posta, tavalytól pedig az óvoda is tagintézményként működik. A legközelebbi településre, Pétervásárára közlekedő buszjáratokat annyira megritkították, hogy egy recept kiváltása az ottani patikában órákat vesz igénybe.