Kenedi: Az orránál fogva vezetik a társadalmat

Vágólapra másolva!
A rendszerváltás óta folyamatosan félrevezetik a magyar társadalmat az állambiztonsági szolgálatok tevékenyéségvel kapcsolatban - mondta a Hetek című lapnak adott interjújában Kenedi János. Ha ugyanis elkezdenénk bolygatni az iratokat, azokra ismernének, akik ma az országot, vagy az egyházat, vagy a diplomáciai kart vezetik. El kellene számolni azzal is, hová lett a szovjet blokk nyugaton mosott pénze.
Vágólapra másolva!

Tizennyolc éve az orránál fogva vezetik a magyar társadalmat az állambiztonsági források hollétének, mibenlétének tekintetében - mondta a Hetek című lapnak adott interjújában Kenedi János történész, az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetője. A megtévesztés Kenedi szerint mindjárt a rendszerváltáskor kezdődött azzal, hogy a politikai rendőrségi ügyek középpontjába a III/III-as ügyosztályt állították, főszereplőjévé pedig az ügynököket. Holott egy 1994-es alkotmánybírósági határozat kimondta: a III. csoportfőnökség valamennyi szerve a parancsuralmi rendszer fenntartását szolgálta, nemcsak a III/III-as.

Az ügynökökkel kapcsolatban Kenedi a hetilap pénteken megjelenő számában azt mondta, ők a hálózati nomenklatúra alacsonyabb beosztású tagjai voltak, és csak egyik funkciójuk volt a besúgás, míg másik feladatuk, a dezinformálás kevésbé közismert. A nyolcvanas években komoly szaktudású magyar hírszerzők, kémelhárítók eljuttattak például olyan dezinformációkat a nyugati kormányok többségéhez, amelyek alapján Magyarország "különutasságát", "hintapolitikáját" mind inkább valóságosnak kezdték tekinteni - mutatott rá a kutató.

Kenedi szerint Magyarországon 18 évig semmit sem lehetett tenni az állambiztonsági iratokkal, mert mind az operatív tisztek, de főként a hálózat feletti informális kategóriák, a társadalmi-, operatív- és a hivatalos kapcsolatok benne éltek ebben a folyamatban. Hiszen - mondta - "a hetvenes-nyolcvanas években a pályájukat kezdő személyekből lettek a nagyvállalati vezetők, a diplomaták és főpapok jelentős része".

Magyarország a rendszerváltás előtt - a szovjet blokk munkamegosztásából adódóan - pénzt mosott, és az országon keresztül transzferálták a lopott jószág használatáért járó ellentételeket, majd azokat mindenféle nyugati bankokban helyezték el, és ezekkel a pénzekkel soha nem számoltak el. A Varsói Szerződés és a KGST pénze be van tagolódva a magyar gazdaságba - hangsúlyozta Kenedi, aki szerint "ha ezt elkezdenénk bolygatni, akkor azokat az embereket ismernék meg a másik oldalukról, akik vezetik az országot, vagy az egyházat, vagy a diplomáciai kart".

A történész az interjúban beszélt az úgynevezett rezidentúrákról is, amelyeket a nemzetközi irodalom úgy tart számon, mint hírszerzési alapegységek, amelyeket külföldön működtetnek; Magyarországon azonban - tette hozzá - számos belföldi rezidentúra volt. Működött például ilyen az egyházakhoz "telepítve", a Magyar Tudományos Akadémiához, a legkiterjedtebbek viszont a sajtórezidentúrák voltak.

Kenedi szerint ezek az újságírók túlélték a rendszerváltást: "Voltak, akik zsurnaliszták maradtak, míg mások különféle szakemberekként jelentek meg a közéletben. Ha bekapcsolja a televíziót, akkor többüket láthatja, mint akik értékelik a világhelyzetet, vagy szakértenek valamilyen biztonsági területen. Mások kommunikációs tanácsadók lettek, vagyonőrök, ezért érthetően le akarják vakartatni a nevüket a dokumentumokról".

Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére 2007. július közepén kérte fel a miniszterelnök Kenedi Jánost. A testület szeptember 11-én adta át több mint négyszáz oldalas jelentését Szilvásy Györgynek, a polgári titkosszolgálatokat irányító miniszternek. A dokumentum egyebek között bírálja a hatályos törvény számos rendelkezését, sürgeti a törvény pontatlanságából, a törvényhozói mulasztásokból adódó hibák megszüntetését, lényegesen szűkebb körben javasolja lehetővé tenni az állambiztonsági iratok további titkosítását, illetve sürgeti a titkos iratok felülvizsgálatát.