Arató Gergely, az oktatási minisztérium államtitkára is tudott arról, hogy hamis bélyegzőkkel és számlákkal, fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János és munkatársai - állítja Lados István. A Zuschlag-per másodrendű vádlottja szerint az MSZP kampányát is finanszírozták a Táncsics Alapítványtól nyert pénzekből, és a vizsgálat elindulásakor Szilvásy György segítségében bíztak. Arató, Szilvásy és Baja Ferenc is tagadja, hogy közük lenne az ügyhöz.

Arató Gergely OKM-államtitkár, MSZP-s parlamenti képviselő is tudott arról, hogy nem működő és fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János irányításával, sőt, Őri Andrással ő is elkészíttetett egy pályázatot - mondta csütörtökön, kihallgatásának második napján Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja.

"Arató Gergely tudomást szerzett arról, hogy hamis bélyegzők és számlák vannak az irodában, azt is tudta, hogy én hamisítottam ezeket, amit ő nehezményezett Zuschlag Jánosnál és nálam" - mondta a bíróság előtt Lados István. A vádlott szerint Arató azt kérte, hogy amikor az irodában tartózkodik, akkor "ne legyenek elöl a bélyegzők és a számlák". "Személyesen is mondta, hogy nem szeretné, ha a hamisítások az irodában folynának, amikor ő ott van" - állította a másodrendű vádlott.

Fodor Endre tanácsvezető bíró felolvasta Lados korábbi vallomását, melyben ugyancsak határozottan állította, hogy Arató Gergely mindenről tudott. Lados vallomása szerint Arató Gergelynek tisztában kellett lenni azzal, hogy a pályázó szervezetek nem végeztek tényleges munkát, azt is tudta, hogy hamisított számlákkal igazolják a teljesítést.

Az államtitkár rövid közleményben reagált Lados állításaira. "Lados István személyemet érintő állításai nem felelnek meg a valóságnak. A Képviselői Irodaházban Lados István állítása szerint zajló tevékenységről nem volt tudomásom. Ezért ebben az ügyben beszélgetést nem folytathattam vele. Pályázatok írására utasítást nem adtam. Az ügyben az ügyészség tanúként meghallgatott, ekkor tisztáztam a felmerült kérdéseket. A szükséges jogi lépéseket megteszem" - áll Arató Gergely közleményében.

Szilvásyban bízott Zuschlag

Lados vallomásában azt is kiemelte: az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvánnyal kapcsolatban indult nyomozás ügyében Zuschlag megnyugtatta, segítséget kap ahhoz, hogy az eljárás számukra kedvezően záruljon. Arra a kérdésre, kire utalt Zuschlag, Lados Szilvásy Györgyöt (akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert) nevezte meg. Lados elmondta azt is, Zuschlag állítása szerint Szilvásy György arról is tájékoztatta a szocialista politikust, hogy lehallgatják.

"Szemenszedett hazugság az, hogy Szilvásy György Zuschlag Jánost, vagy bárki mást az ügyben gyanúsítottak közül akár lehallgatásról, akár más személyükkel kapcsolatos nemzetbiztonsági tevékenységről bármikor tájékoztatta volna" - közölte az MTI-vel Dora Tóth Andrea, Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter sajtótitkára. Hozzátette, visszautasítják azt az állítást is, hogy Szilvásy bármiféle segítséget adott volna ahhoz, hogy "Zuschlagék számára kedvezően záruljon a nyomozás".

A kampányra is jutott a pénzből

A Táncsics Alapítványtól nyert pályázati pénzekből juttatták plusz forráshoz az MSZP alapszervezeteit a 2006-os választási kampányban - közölte Lados István. Baja Ferenc, az alapítvány kuratóriumának az elnöke másodmagával tartott tájékoztatót a 2006-os országgyűlési választások előtt csaknem kétszáz pártaktivistának arról, hogyan kell a civil szervezeteknek pályázni az alapítványhoz - mondta a másodrendű vádlott, akit a bíró a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázatokról kérdezett.

Lados István vallomásában visszaemlékezett arra, hogy a Baja Ferenc által tartott ismertetőn elhangzott: a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázatok egyik kikötése az volt, hogy csak civil szervezetek pályázhatnak. A bíró kérdésére a vádlott megerősítette: a pályázatok célja az volt, hogy civil szervezeteken keresztül plusz forráshoz juttassák az MSZP-szervezeteket a választási kampányban. A bíró kérdésére megerősítette: a pályázatok célja az volt, hogy civil szervezeteken keresztül pluszforráshoz juttassák az MSZP szervezeteket a választási kampányban. A vádlott szerint a Baja által tartott tájékoztatón elhangzott: "maximum 500 ezer forint lehet a pályázat összege, és országgyűlési választókerületenként egy civil szervezet pályázhat".

A Táncsics Alapítványhoz civil szervezetek által benyújtott pályázatokkal kapcsolatban Lados István beszámolt arról is, hogy arra következtetett: a két zuglói kerület országgyűlési képviselő-jelöltjeinek kampányfőnökei beszélhettek Zuschlag Jánossal, mert azok a civil szervezetek pályázhattak végül, amelyek Zuschlag Jánoshoz voltak köthetőek. Ekkor Zuschlag János már nem volt országgyűlési képviselő, mert egy botrányt kavaró kijelentése után lemondott mandátumáról.

A vádlottat ezután - mint elmondta - Kemecsei Árpád tizenötödrendű vádlott megkérte, hogy állítson össze pályázatokat az ő Oktatási Minisztériumban lévő irodájának számítógépén. Kemecsei Árpád utasítása szerint két pályázatot kellett elkészíteni, az egyiket szabadtéri programokra, a másikat kiadványszerkesztésre kellett benyújtani a Táncsics Alapítványhoz.

A bíró kérdésére Lados elmondta: minden egyes pályázathoz ajánlólevelet kellett csatolni, melyre külön felhívták a tájékoztatón a figyelmet. "A párt adott körzetben induló jelöltjétől kellett ajánlást kérni, ez arra szolgált, hogy kizárják azt, hogy a pályázaton ismeretlenek pályázzanak" - tette hozzá a vádlott. Lados állította: a Zugló két választókerületében akkor képviselőjelöltként indult Baráth Etelét és Csiha Juditot ismeri, de azt nem tudta megmondani, hogy ki szerezte be tőlük az ajánlólevelet. Feltételezése szerint ezt a két kampányfőnök intézhette.

A bíró megkérdezte a vádlottat, hogy tudomása szerint a jelöltek tudtak-e erről a működési mechanizmusról, s hogy ez a pénz hogy keletkezik, s mire szolgál. "Azzal kapcsolatban, hogy Baráth Etele és Csiha Judit tudott-e arról, hogy kampánypénzek ilyen pályázat révén kerülnek ez ő kampányukra, én nem tudok, én azt tudom, azzal kapcsolatban kaptak tájékoztatást Kemecsei Árpádtól, hogy szükséges nekik ajánlólevelet adni ahhoz, hogy a civil szervezetek pályázaton indulhassanak" - mondta Lados István.

Baja tagadta a vádakat

Baja Ferenc az MTI megkeresésére visszautasította Lados István kijelentéseit. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki a történtek idején a Táncsics Alapítvány elnöke volt, kiemelte: a Táncsics Alapítvány civil kapcsolati rendszerének semmi köze sincsen a pártalapszervezetekhez. Mint hozzátette: az Állami Számvevőszék is vizsgálta a pályázataikat, de az elszámolásaikat rendben találta.

Megjegyezte: csak azok a szervezetek nem számoltak el, amelyeket Zuschlag és társai hoztak létre éppen arra a célra, hogy alapítványi pénzekhez jussanak általuk. Baja Ferenc arra is kitért, hogy a Táncsics Alapítvány alapszabályában benne van, hogy civil szervezeteket támogathatnak, és így többször is előfordult, hogy az érintetteket tájékoztatták a pályázatokról.

Azt viszont határozottan tagadta, hogy ennek a tájékoztatásnak olyan hátsó megfontolása lett volna, mint amilyenre Lados István célzott. Ezért elfogadhatatlan, hogy ártatlan szervezeteket kevernek bele az ügybe - hangsúlyozta az államtitkár.

A per harmadik tárgyalási napjánál tart, Lados Zuschlagra nézve is terhelő vallomást tett korábban. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Lados állításai a bíróság szerint megfelelnek-e a valóságnak.

Lados István megbízási szerződéssel dolgozott 2003 januártól az Országgyűlési Hivatalban. Egy irodája volt a képviselői irodaház 116-os szobájában, Zuschlag János és Arató Gergely MSZP-s országgyűlési képviselőkkel, valamint Őri András negyedrendű vádlottal együtt. Lados István elmondása szerint a gyermek-, ifjúsági és sportmunkacsoportban dolgozott, melynek Arató Gergely volt a vezetője. A bíró kérdésére Lados István beszámolt arról: Arató Gergely munkacsoport-vezető és Zuschlag János utasításai mellett Újhelyi István, Vadai Ágnes és Nyakó István is utasította őt különböző feladatok elvégzésére, melyek a parlamenti munkával voltak kapcsolatosak. A vádlott elmondta: Zuschlag János képviselői mandátumának megszűnése után is a Képviselői Irodaházból intézte az ügyeit, onnan telefonált, használta az infrastruktúrát.

Zuschlag Jánost és 15 társát bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással és más bűncselekményekkel vádolják. Az ügyészség szerint a vádlottak civil szervezeteken keresztül 75 millió forint állami támogatáshoz jutottak jogosulatlanul. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007 szeptembere óta előzetes letartóztatásban van.