Felvértezve küldi a csúcsra Gyurcsányt az MSZP

2008.10.17. 12:43

Erős, de rugalmas mandátummal küldi Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a szombati nemzeti csúcsra a kormány, valamint az MSZP vezetése. Péntek a csúcsra való felkészülésről és a költségvetés csiszolgatásáról szól a szocialistáknál: először kormánykonzultációt, aztán elnökségi ülést, majd rendkívüli frakcióülést tartanak, amelyeken a párt beáll a támogatást kérő kormányfő mögé.

Biztos támogatást kér a szombati nemzeti csúcsra készülő Gyurcsány Ferenc a költségvetés tervezetéhez a kormánytól, valamint az MSZP vezetésétől. A jövő évi költségvetést az utolsó pillanatig csiszolgatják a szocialisták. Veres János pénzügyminiszter péntek délelőtt is erről tárgyalt - közölte az [origo]-val Budai Bernadett kormányszóvivő. A tervezetet ebéd után egy úgynevezett kormánykonzultáción vitatja meg a kormánytagok mellett Szili Katalin, a parlament szocialista elnöke, Mandur László alelnök, valamint a párt operatív vezetése.

Ezt követően összeül az MSZP kibővített elnöksége, amelyen a tagok mellett jelen lesznek a nemzeti csúcs szocialista küldöttei: miniszterek és országgyűlési bizottsági elnökök. Juhász Ferenc elnökhelyettes szerint a kormányfő holnapi mandátumát, és a költségvetés tervezetét beszélik át. Arra a kérdésre, hogy miután a kormány jóváhagyta a költségvetést, van-e egyáltalán lehetőség annak érdemi módosítására, azt felelte: "lehetőség van, volt már módosításra példa".

A tervek szerint öt óra körül egy még szélesebb fórum, a rendkívüli frakcióülés elé viszi Gyurcsány Ferenc a nemzeti csúcsra előkészített javaslatait. Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes szerint ez a tanácskozás sem lesz formális, szerinte ezen a szinten is változhat a költségvetés tervezete.

Mesterházy jó dolognak tartja, hogy a szombati találkozóra készülő Gyurcsány a párt különböző szintjein végigfuttatja elképzeléseit, amelyek erősek lesznek szerinte, de kellően rugalmasak, így nyitottak a csúcs résztvevőinek javaslataira. "Az a kormányfő és mindannyiunk érdeke, hogy olyan mandátummal menjen oda, ami mögött minél szélesebb politikai támogatás van" - fogalmazott Mesterházy.

A nemzeti csúcsot Gyurcsány Ferenc kezdeményezte az MSZP múlt szombati rendkívüli kongresszusán, azzal az indokkal, hogy a fórum alkossa meg a nemzeti felemelkedés programját. Sólyom László államfő és Paczolai Péter, az Alkotmánybíróság elnöke közölte, hogy nem megy el a csúcsra. Velük ellentétben ott lesz Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Vízy E. Szilveszter, a Magyar udományos Akadémia korábbi vezetője, és Boross Péter volt kormányfő is - közölték mindannyian az [origo]-val.

KAPCSOLÓDÓ CIKK