Lezárásokkal készül a rendőrség október 23-ára

Vágólapra másolva!
Több száz rendezvényt tartanak országszerte október 23. alkalmából. A rendőrség ezek közül 23-at minősített kiemelt kockázatúnak, két pesti demonstráció megtartását pedig megtiltotta. A lezárások miatt nehéz lesz közlekedni és parkolni a főváros belső kerületeiben. A rendőrség arra számít, lesznek, akik csak a balhé kedvéért mennek majd az utcára, ezért fokozott ellenőrzések lesznek Budapesten.
Vágólapra másolva!

Fokozott ellenőrzéssel és forgalomkorlátozásokkal készül a rendőrség az október 23-i megemlékezésekre. Országszerte összesen 722 rendezvényt jelentettek be október 22-24. közötti időpontra, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

Állami ünnepségek, Orbán a Várban

Az állami rendezvények október 23-án reggel a zászlófelvonással kezdődnek a Kossuth téren, amelyen részt vesznek a közjogi méltóságok, a diplomáciai testület tagjai, illetve az '56-os szervezetek képviselői. Ezután csendes megemlékezést tartanak a Vértanúk terén a Nagy Imre-szobor előtt, majd a program az '56-osok terén felállított emlékműnél folytatódik koszorúzással és rövid ünnepi műsorral. Este tartják a szokásos operaházi gálát, illetve katonai tiszteletadás mellett fellobban a forradalom lángja, amely majd november 4-én, a nemzeti gyásznapon alszik el.

A Fidesznek idén hivatalosan nem lesz központi nagygyűlése, mint a korábbi években, de a budai önkormányzatok közös, 14 órakor kezdődő megemlékezésén Orbán Viktor, a Fidesz elnöke beszédet fog tartani.

A rendőrség 23 rendezvényt minősített kiemelt kockázatúnak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fővárosi rendezvények közül október 22-én öt, míg 23-án tizenöt eseményt minősített kiemelt kockázatúnak. A bejelentett rendezvények miatt a belvárosban több helyen is lezárásokra és parkolási tilalomra kell számítani. Forgalomkorlátozások lesznek október 23-án a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton miatt is, amelynek résztvevői az M1-M7-es autópálya közös bevezető szakaszától a Hősök teréig futnak (a forgalomkorlátozások részleteiről a következő oldalon olvashat).

A rendőrség két bejelentett rendezvény megtartását tiltotta meg. Az egyik október 23-án 19 órától 24 óráig vonult volna a Hősök teréről a Vértanúk terére, a szervezők szerint 200 autóval. A másik bejelentő október 23-tól október 26-ig minden nap 0 órától 24 óráig folyamatosan kívánt demonstrálni a Vértanúk terén.

Balhéra is számítanak

Korábban Rogán Antal, az V. kerület polgármestere arra kérte az országos főkapitányt, az október 23-i demonstrációk elbírálásakor vegye figyelembe, hogy a kerületben több helyen közmű- és útfelújítási munkák zajlanak. Rogán szerint ezek a helyek balesetveszélyesek és kockázatosak, ezért kérte a rendőrséget, hogy ne adjon engedélyt oda demonstráció megtartására. A rendőrség szerint azonban a törvény nem ad lehetőséget számukra, hogy ilyen alapon megtiltson egy rendezvényt.

A rendőrség közölte, kaptak olyan jelzéseket, amelyek arra utalnak, hogy egyes rendezvények békés jellegét szeretnék megzavarni, ezért október 22-től október 25-ig fokozott ellenőrzésekre kell számítani Budapesten. Ennek keretében a rendőrök igazoltatnak, átvizsgálhatják a ruházatot és a járművüket, lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket és anyagokat, illetve megtilthatják azok bevitelét a rendezvények helyszínére. A BRFK azt állítja, mindent megtesz, hogy az ellenőrzés ne zavarja a békésen demonstrálókat, annak célja a közlemény szerint kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az autókat is elszállították sok helyről

A Népszabadság hétfői száma - rendőrségi forrásokra hivatkozva - arról írt, hogy a rendőrök új módszerekkel készülnek az esetleges rendbontásokra. Ahelyett, hogy végigkergetnék a városon a randalírozókat, bekerítik őket, majd igazoltatás után, egyenként engedik el őket, illetve őrizetbe veszik a törvénysértés elkövetésével gyanúsítt személyeket. Eddig a rendőrök csak arra törekedtek, hogy a feloszlatott demonstrációk résztvevőit kiszorítsák, de ennek többször az lett a következménye, hogy a kemény mag gyorsan egyesült, és folytatta a rendbontást.

Jó tanácsok a rendőrségtől

"Kérjük, hogy az ünnep alkalmából is tartsa be a társadalmi együttélés szabályait" - szerepel többek közt abban a 23 pontos ismertetőben, amelyet a rendőrség honlapján tettek közé. Ebben a tömegben mozgás alapvető szabályain túl olyan jó tanácsok is szerepelnek, hogy elindulás előtt mindenki "győződjön meg arról, hogy otthonában nem hagyott elektromos vagy egyéb tűzveszélyes eszközt bekapcsolt állapotban".

"Fokozottan felhívjuk a figyelmet arra, hogy közbiztonságra veszélyes eszközt senki ne tartson magánál, az ilyen eszközök közterületi birtoklása rendőrségi eljárást von maga után" - írja a rendőrség, amely arra is kéri az ünneplőket, hogy a balesetveszély elkerülése érdekében ne másszanak fel oszlopokra, bódékra, és lehetőleg ne vigyenek magukkal kutyát a tömegbe.

A rendezvények esetleges feloszlatására utalhatnak azok a pontok, amelyek szerint a rendőrök arra kérik az ünneplőket, hogy "váratlan esemény bekövetkezése esetén" a helyszínt a rendezők utasításának megfelelően hagyják el a helyszínt, illetve mindig figyeljék a hangosbeszélőket és kövessék az azon keresztül kapott utasításokat.

A rendőrség több pontban is az értékek védelmére hívja fel a figyelmet: azt tanácsolják, hogy senki ne viseljen feltűnően nagy ékszereket, tegyék biztonságos helyre a pénztárcákat és telefonokat, illetve táskáját, csomagját mindenki zárt állapotban, lehetőleg testhez szorítva tartsa őrizetében és sűrűn ellenőrizze.