Orbán: Gyurcsány miatt gyenge a forint

2008.10.21. 16:02

Orbán Viktor szerint a miniszterelnök-csere oldaná meg a forintválságot. A Fidesz elnöke a Budapesti Értéktőzsde vezetőivel találkozott kedden. A találkozó után azt mondta, a jelenlegi bizalmi válság megoldására és 10 milliárd eurós növekedési programra van szükség.

"A forinttal nincsen nagyobb baj, a forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak" - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki kedden a Budapesti Értéktőzsdére látogatott el. Mint mondta, a jelenlegi bizalmi helyzettel, amiben most a miniszterelnök és kormány van, nem lehet a forint esését megakadályozni. Szerinte a bizalmi válságot a rossz vezetés okozza, jobb vezetéssel viszont megoldható a bizalmi válság, megvédhető a forint is.

A Fidesz elnöke ezért azt kérte az MSZP-től, hogy sürgősen oldja meg a vezetési válságot, gondoskodjon arról, hogy cselekvőképes vezető álljon az ország élén, mert másként elkerülhetetlen, hogy a forint megroppanjon, meginduljon a gazdaság visszaesése, és több mint 200 ezer ember állása veszélybe kerüljön.

Az ellenzéki pártvezető szerint a kormány az elmúlt időszakban a forintot mesterségesen erős állapotban tartotta, ha viszont az árfolyam a reális áron 250 és 260 forint között mozgott volna, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.

Az oroszoktól óvott Orbán

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy egy 10 milliárd eurós növekedési programra van szükség, amelyből 5 milliárd az adócsökkentés és 5 milliárd az európai uniós pénz lenne. Mint mondta, Európában szinte minden ország valamiféle növekedésélénkítő csomagot indít el, jelentős adókedvezményekkel, célzott tőkejuttatásokkal, miközben Magyarország megszorítást akar bevezetni.

Orbán továbbra is az azonnali adócsökkentés híve, egyszerre hajtaná végre az adó-és járulékreformot, a foglalkoztatási-, a fejlesztéspolitikai- és kormányzati-politikai reformot, mert rossz gondolatnak tartja, hogy először stabilizálni kell a helyzetet, és csak azután jöhet a növekedés, holott a növekedés maga a megoldás. A kormány devizahitelekkel kapcsolatos elképzeléseire vonatkozó kérdésre Orbán azt mondta: nem érti az ütemezést, mert ebben a pillanatban még kezelhetőek a devizahitelek, ha viszont a kormány a devizahitelek válságba jutásáról beszél, akkor az szerinte azt mutatja, hogy a forint tovább fog gyengülni.

Orbán Viktor megfogalmazása szerint elég rosszul hangzik, hogy Gyurcsány Ferenc felhívta Vlagyimir Putyint. Megjegyezte, hogy nyilván senki sem kívánja Magyarországon, "hogy a pénzügyi válság eredményeképpen Magyarország orosz kézre jusson", ezért még azelőtt meg kell oldani Magyarország bizalmi válságát, mielőtt a helyzet odáig súlyosbodna, hogy az oroszokon kívül másra nem lehet számítani. Szerinte Magyarország mostani, katasztrófához közeli állapota nem következik a gazdaság helyzetéből, a magyar gazdaság sokkal jobb állapotban van annál, mint amilyen híreket készpénznek vesznek róla a világ pénzügyi központjaiban.

Mentenék az OTP-t, nagyobb szerephez juttatnák a tőzsdét

A Fidesz elnöke szerint a válság megoldásában a tőzsdéknek nagyobb szerepet kellene játszaniuk, mert a tőzsde segíthet abban, hogy az emberek minél több pénzt takaríthassanak meg. Támogatható ötletnek nevezte, hogy a hosszú távú befektetési számlákra elhelyezett összeget le lehessen írni az adóalapból, valamint azt is, hogy az állam nyújtson segítséget azoknak a cégeknek, amelyek tőzsdére szeretnének menni.

Hozzátette, ha Magyarország az euróövezet tagja lenne, akkor a pénzügyi rendszerét nem rázná meg ennyire a válság, "Lám Szlovénia is könnyebben éli túl a válságot, sőt az előszobában tartózkodó Szlovákia is fölényes nagy hangon oktatgathat bennünket, csak azért mert az euróbevezetés árnyékában érezheti magát" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogathatónak tartaná-e, hogy állami beavatkozás mentsen meg nem állami bankot, például az OTP-t, Orbán Viktor azt mondta: minden megoldást készek megfontolni. Hozzátette ugyanakkor, hogy mindenfajta államosítást megelőzően, a tulajdonosokkal meg kell egyezni.

A Fidesz elnökét Cselovszki Róbert, a BÉT megbízott elnöke, Mohai György, a BÉT vezérigazgatója és Tóth Attila vezérigazgató-helyettes fogadta, a pártelnököt Matolcsy György volt gazdasági miniszter, Varga Mihály Fidesz-alelnök, valamint Járai Zsigmond volt jegybankelnök és Szapáry György volt jegybanki alelnök kísérte el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK