Három gyújtóbombát találtak a Nyugatinál

Vágólapra másolva!
Gyakorlatilag eseménytelenül zajlottak le az október 23-i budapesti megemlékezések csütörtökön. Nagyon jelentős rendőri készültség volt az egész városban, a rendőrök mindenhol beszorították a városban vonuló embereket, akik a csúcsponton voltak pár százan. A nap legnagyobb izgalmára estig várni kellett, a Nyugatinál találtak három gyújtóbombát. Gyurcsány a jótündérről, Orbán a kormány hibáiról beszélt.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli esemény nélkül értek véget a csütörtöki 1956-os megemlékezések Budapesten és az egész országban. A fővárosban rendkívüli rendőri készültség volt, több tucat kisbusszal, csapatszállító buszokkkal, vízágyúkkal, könnygázgránát-vetőkkel vonultak fel a rendőrök, hogy megakadályozzák az esetleges rendbontást.

A rendőrök szinte mindenhol túlerőben voltak. Bár két nagyobb, pár száz fős tömeg elindult este a városban, mindenhol rendőrökbe ütköztek, akik 150-200 fős csoportokat vettek körbe és gyakorlatilag mindenkit igazoltattak. A rendőri szigor láttán hamar szétszéledtek a vonuló csoportok. Összecsapás nem volt köztük és a rendőrök között.

Napközben több embert előálítottak a rendőrök. A ruházat átvizsgálások során találtak gázsprayt, tőrt, késeket, Molotov-koktélokat. Egy nő azért vittek be, mert ököllel ütött egy rendőrautót, Debrecenben pedig egy hangoskodót állítottak elő.

Este 21 óra után nem sokkal kiürítették a Nyugati teret, mert egy ott parkoló autóban három időzítőszerkezetes gyújtóbombát találtak. Egy embert őrizetbe vettek, aki a BRFK szerint kapcsolatba hozható a szerkezetekkel. A BRFK egyelőre nem árult el részleteket a bombákról, így nem lehet tudni, hogy milyen kárt okozhattak volna, ha működésbe lépnek. ugyanakkor bár a teret lezárták, a Nyugati pályaudvar zavartalanul fogadott vonatokat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az 1956-os megemlékezéseken beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. Gyurcsány az Operában tartott ünnepségen arról beszélt, hogy merni kell változtatni és össze kell fogni. Orbán keményen ostorozta a kormányt és kijelentette: a gazdasági válság közepette a kormány tehetetlen, lépései pedig csak tetézik a bajokat. Az MSZP Orbán beszédére adott válaszában jelezte, hogy megítélése szerint elment a Fidesz esze.