Testvérek rongálták meg a nagyigmándi sírokat

Vágólapra másolva!
Három testvér rongálta meg a sírokat a katolikus és a református temetőben szombat hajnalban Nagyigmándon. A rendőrségi helyszínelés idejére le kellett zárni a temetőket, de már látogathatók.
Vágólapra másolva!

Megrongálták a katolikus és a református temetőt szombat hajnalban a Komárom-Esztergom megyei Nagyigmándon -mondta az [origo]-nak Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Redőrfőkapitányság sajtóreferense szombaton. Az esti órákra kiderült, hogy a rongálást három helybéli fiútestvér követte el, akik 15, 16 és 17 évesek. Egyikük beismerő vallomásában elmondta, az égő mécseseket látva mentek be a temetőkbe, ahol megrongálták a sírokat.

Mindkét temetőben fejfákat döntöttek ki, azonban össze nem törték őket, az anyagi kár több tízezer forintra becsülhető. A szóvivő elmondta, hogy összesen 13 sírhely sérült meg. A temetőket a nyomok kivizsgálásának idejére lezárták, azonban délelőtt 11 órakor újra kinyitottak, így látogathatók. Léber Gabriella szerint korábban Nagyigmándon még nem fordult elő sírrongálás, a megyében ilyen esetre idén Ácson volt példa.