Elkezdődött a mentőben meghalt beteg orvosának pere

Vágólapra másolva!
Hétfőn elkezdődött a pere annak a hódmezővásárhelyi orvosnak, aki a mentőben tavaly elhunyt mindszenti beteget kezelte. Az orvos arra hivatkozva küldte át egy másik kórházba a beteget, hogy területileg nem a hódmezővásárhelyi kórházhoz tartozik. A megvádolt doktornő nem tartja magát bűnösnek a beteg halálában, szerinte nem lehetett előre látni, hogy rosszabbodni fog az állapota.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Városi Bíróságon hétfőn elkezdődött az a per, amely a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosa ellen indult egy mindszenti férfi halála miatt. A doktornőt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.

A haláleset 2007. április 6-án történt. A 67 éves mindszenti férfi háziorvosi beutalóval jelentkezett a szentesi kórház sürgősségi belgyógyászati ambulanciáján, fokozódó fulladásos panasszal. A felajánlott kórházi kezelést azonban saját felelősségére elutasította, és távozott az intézményből. Délután a háziorvosa riasztotta a mentőket, akik a beteget a hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára vitték. Itt dolgozott ügyeletes orvosként a megvádolt doktornő.

Lajkó Szilvia, az ügyész szerint az orvos továbbküldte a beteget a szentesi kórházba, arra hivatkozva, hogy területileg nem a vásárhelyi kórházhoz tartozik a férfi. Pedig vizsgálatokat kellett volna végezni a betegen ahhoz, hogy megállapítsák: igényel-e a sürgősségi ellátást - állítja az ügyész.

A szentesi kórházba felé vezető úton, az orvos nélküli mentőben a férfi keringése összeomlott. A mentősök megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét. Az időközben a helyszínre irányított esetkocsi orvosa sem tudott segíteni rajta. A vizsgálatok szerint a férfi halálát idült keringési és légzési elégtelenség okozta. Akkor is meghalhatott volna, ha megfelelő ellátást kap, így az orvos mulasztása csak közvetett kapcsolatban áll a beteg halálával - mondta az ügyész.

A doktornő nem tartja magát bűnösnek. Azt mondta, jól ismerte a férfit, a korábbi években járó és fekvő betegként is többször kezelte. Azt vallotta, hogy a beteg elsődleges fizikai vizsgálatát elvégezte, megvizsgálta pulzusát, ellenőrizte a végtagok ödémásodását, áthallgatta tüdejét, átolvasta a dokumentációkat. A diagnózis megegyezett a szentesi kórházéval.

A férfi több napos belgyógyászati fekvőbeteg-ellátást igényelt volna, ezt a néhány nappal korábban életbelépett szabályok szerint a szentesi kórházban kaphatta volna meg - mondta az orvos. Szerinte a beteg nem igényelt sürgősségi ellátást, lehetett szállítani semmilyen jel nem utalt állapotának későbbi rosszabbodására.

A hétfői tárgyaláson ismertettek egy szakértői véleményt, amely ellentmond a megvádolt orvos vallomásának. A szakértői vélemény szerint az orvos által elvégzett vizsgálatok nem feleltek meg a szakma szabályainak. A beteg állapota romlott a szentesi vizsgálatokat követően, sürgősségi ellátást igényelt volna, amit a jogviszonytól függetlenül meg kellett volna kapnia a hódmezővásárhelyi kórházban - állapította meg a szakértő, aki szerint a beteget csak orvosi felügyelet mellett, esetkocsival lehetett volna szállítani.

Egy másik szakértői vélemény viszont az orvos mellett szól, eszerint a beteg halálát heveny szívritmuszavar okozta, és a doktornő nem láthatta előre a férfi állapotának rosszabbodását.

Krieveczky György ügyvéd a tárgyalás szünetében azt mondta: az ügynek két áldozata van az elhunyt beteg és a "munkáját hosszú éveken keresztül lelkiismeretesen végző" orvos. Az ügyvéd szerint a tragédia oka az az egészségügy rendszerében végrehajtott "brutális és cinikus" beavatkozás, amelyről az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy alkotmánysértő, és helyi érdekek figyelembe vétele nélkül született.

A per tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik.