Hét regionális egészségbiztosító lesz januártól

Vágólapra másolva!
Januártól átszervezik az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP): a jelenlegi 19 megyei helyett 7 regionális központja lesz az egészségbiztosítónak - jelentette be szerdán az egészségügyi miniszter. Székely Tamás szerint januártól az OEP csak azokkal a kórházakkal fog szerződni, amelyek megfelelő minőségű szolgáltatásokat nyújtanak.
Vágólapra másolva!

Januártól hét regionális egészségbiztosítási pénztár működik majd a jelenlegi 19 megyei pénztár helyett, de egy biztosítóként továbbra is megmarad az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter a kormány szerdai ülése után.

A miniszter közölte: az új rendszerben egy biztosító működik majd. Az egybiztosítós rendszer azt jelenti, hogy a biztosítottak továbbra is egy helyre fizetik be a járulékokat, és ez az egy pénztár rendelkezik majd a 19 megyei helyett 7 regionális központtal.

Székely szerint feloldják a jelenlegi szerződéskötési kötelezettséget. Vagyis csak azokkal a kórházakkal szerződik majd a biztosító, amelyek megfelelő minőségű szolgáltatásokat nyújtanak.

A jelenlegi megyei pénztárak azon dolgozói maradnak meg, akik a biztosítottakkal való kapcsolattartást végzik. Az új rendszer nem fog többe kerülni a jelenleginél - mondta az egészségügyi miniszter. Székely beszámolt arról is, hogy januártól a betegpénzek pedig nem lesznek leosztva a régiókhoz. ennek oka, hogy a jelenlegi intézményrendszer országos szinten nagy egyenlőtlenségeket mutat, és nem kívánják konzerválni ezt a rendszert.

A hét pénztár magánosítását firtató újságírói kérdésre Székely Tamás azt mondta: az Országgyűlés megszavazta, hogy nem lesz többpénztáras rendszer. A miniszter ezzel arra utalt, hogy a parlament tavasszal visszavonta azt a reformtörvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a 22 megyei pénztárban kisebbségi tulajdonosként megjelenjen a magántőke.