Sorozatbankrablót fogtak véletlenül a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint akár 21 bankot is kirabolhatott az a férfi, akit egyelőre hivatalosan csak a Heves megyei Bükkszéken, október 7-én történt bankrablással gyanúsítanak. A férfi előzetesben van, az országos rablássorozatban több mint 32 millió forint tűnt el. A sors fintora, hogy a rablót véletlenül, egy olyan rablás miatt fogták el, amit viszont nem ő követett el.
Vágólapra másolva!

A rendőrség gyanúja szerint 2004 óta összesen 21 bankot rabolhatott ki az a férfi, aki a Heves megyei Bükkszék takarékszövetkezetét is kifosztotta - mondta Győrfi Péter, a Heves megyei rendőrség főnyomozója. A rendőrök erre az elkövetési mód hasonlóságából következtetnek, bár a férfit egyelőre csak a Bükkszéken, október 7-én történt bankrablással gyanúsítják.

Mind a huszonegy üggyel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozik. Az országos rablássorozatban több mint 32 millió forint tűnt el, Bükkszéken 1,7 millió forintot rabolt a símaszkos, fegyverrel, vagy annak látszó tárggyal hadonászó férfi.

A feltételezett bankrablót azután fogták el, hogy fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el november 4-én, a Heves megyei Novajon működő takarékfiók kirablása miatt. Egy a keresett autóra hasonlító járművet akartak megállítani a rendőrök Egerbakta környékén, a sofőr viszont továbbhajtott, mire üldözőbe vették. A hegyes vidéken egy kanyart követően a menekülő férfi autója az árokba csúszott. Hamarosan kiderült, hogy a sofőrnek semmi köze a novaji takarékszövetkezet kifosztásához, viszont a többi rablásnál már felmerült a neve.

A bíróság a férfit előzetes letartóztatásba helyezte. A Novajon történt rablással kapcsolatban egyelőre nem kívántak nyilatkozni.