Napokon belül lehet új közlekedési miniszter

Vágólapra másolva!
Napokon belül megnevezik Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter utódját a Népszabadság szerint. Több név is felmerült, de a poszt a lap szerint nem kelendő. 
Vágólapra másolva!

Napokon belül kijelölik Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter utódját - írja a Népszabadság, amely szerint a poszt nem kelendő. A miniszterelnök pártján kívül, a gazdasági életben is kereste az új minisztert, de egyelőre nem találta meg.

A lap szerint felmerült Puch László korábbi pártpénztárnok, Csepi Lajos, a minisztérium másik államtitkára, valamint Burány Sándor korábbi szociális miniszter, jelenlegi gazdasági államtitkár neve. A Népszabadság úgy tudja, Baráth Etele szocialista képviselőt is számításba vették, de ő inkább Brüsszelben dolgozna. Esélyes lehet Tukacs István, a miniszterelnök adóügyi megbízottja is.

Szabó Pál október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt mondott le, azóta ügyvezető miniszterként irányítja a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztéiumot.