Vágólapra másolva!
Nem lehet élőben közvetíteni a Zuschlag-pert - így döntött az a bíró, aki az előző tárgyaláson is leállíttatta az [origo] élő közvetítését. Akkor még a vádlottak személyiségi jogaira hivatkozott, ezúttal viszont már a büntetőeljárási törvény más szabályaira. A határozat ellen nem lehet fellebbezni. A pénteki kihallgatáson Lados István azt vallotta, hogy Zuschlag János egy alkalommal bombariadót rendelt el, hogy elhalasszák a Gyermek és Ifjúsági Konferencia vezetőválasztó gyűlését.
Vágólapra másolva!

Határozatban tiltotta meg a Zuschlag-per élő közvetítését a pénteki tárgyalás kezdetén Fodor Endre tanácsvezető bíró. Az előző, szerdai tárgyalás közben a bíró leállíttatta az [origo] élő közvetítését a vádlottak személyiségi jogaira hivatkozva.

Szerdán a bíró az [origo] tudósítójának azt mondta, írásban kell engedélyt kérni Zuschlag János - az akkori tervek szerint -pénteken kezdődő meghallgatásának közvetítésre. Mivel a volt szocialista képviselő korábban nem emelt kifogást az ellen, hogy a médiában mutassák, az [origo] a bíróság szerint kért formában engedélyt kért a közvetítésre. Ezt a pénteki tárgyalás elején a bíró felolvasta, majd megtiltotta a közvetítést a büntetőeljárási törvényre hivatkozva.

A bíró azonban ezúttal már arra hivatkozott, hogy az [origo] élő közvetítése miatt a később kihallgatásra váró vádlottak és tanúk követhetnék a tárgyalás menetét, és ez nem engedélyezett. Tiltó határozata ellen nem lehet fellebbezni.

Zuschlag János meghallgatását végül csak a következő tárgyalási napon, jövő hét kedden kezdheti el a bíróság. Pénteken Lados István, Zuschlag korábbi titkárának további kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás, még hét vádlott képviseletében tehettek fel neki kérdéseket az ügyvédek.

Lados: Bombariadót is rendelt Zuschlag

Zuschlag János bombariadót rendelt egyszer, hogy elhalasszák a Gyermek és Ifjúsági Konferencia vezetőválasztó gyűlését - mondta Lados István a pénteki tárgyaláson. A másodrendű vádlott a kilencedrendű vádlott védőjének kérdésére elmondta, hogy egy alkalommal azért rendelte el a bombariadót Zuschlag, mert Prácser László vádlott "nem jól állt" az ifjúsági szervezeteket tömörítő vezetőválasztó gyűlése előtt.

A bombariadóra ténylegesen sor került, majd az elhalasztott és megismételt választáson már Prácser Lászlót választották meg a tömörülés elnökévé. Lados István vallomásában elmondta, hogy erről Zuschlag beszélt neki még 2003-ban, amikor Prácser László Zuschlagot meghívta az ifjúsági szervezeteket tömörítő GYIK vezetőválasztó gyűlésére.

A másodrendű vádlott azt nem tudta, hogy konkrétan ki telefonált a bombariadó miatt, de nem tartotta valószínűnek, hogy Zuschlag tette, mert "az túlságosan kockázatos lett volna". Lados István másodrendű vádlott a bombariadós történetet azért említette, mert ezzel akarta bizonyítani, hogy Zuschlag János széles "eszközrendszerrel rendelkezett" érdekei érvényesítéséhez.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van. Lados Istvánt már korábban házi őrizetbe helyezték, mert minden vádpontra kiterjedő, részletes vallomást tett.