Tartanak a magyarok a pénzügyi válság következményeitől

2008.11.09. 19:21

A Medián legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult segítségért a pénzügyi válság miatt. A válaszadók nagy része szerint az árak emelkedni fognak, a munkanélküliség nő, a bérek vásárlóértéke csökken, a vállalkozások pedig veszélyben vannak.

A Medián által megkérdezettek többsége egyetért azzal, hogy a pénzügyi válság miatt Magyarország a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult segítségért, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a segítség az ország előnyére vagy hátrányára válik, derül ki az ezer ember telefonos megkérdezésével végzett reprezentatív felmérésből.

A november 3-án végzett felmérés szerint a nemzetközi pénzügyi válság, a forint- és részvényárfolyamok zuhanása továbbra is az a téma, ami leginkább érdekli a magyar lakosságot: a megkérdezettek 81 százaléka ezt nevezte meg az elmúlt hetek legfontosabb közéleti eseményének, 63 százaléka pedig azzal is egyetértett, hogy Magyarország a közelmúltban pénzügyi segítséget kért a Nemzetközi Valutaalaptól. Az egyetértők aránya az MSZP szavazói körében a legmagasabb, 83 százalékos, a Fidesz-szavazók körében 46 százalékon van.

Erősebben megoszlanak a vélemények arról, hogy az IMF pénzügyi segítsége végül is javít vagy ront Magyarország helyzetén. A hitelfelvételi lehetőség minden második megkérdezett szerint az ország előnyére válik, ám 31 százalék (ezen belül a Fidesz-szavazók több mint fele) szerint inkább hátrányos lehet.

A megkérdezettek 27 százaléka úgy gondolja, hogy a pénzügyi válság Magyarországon akár egy évig is eltarthat, 43 százalék szerint akár tovább is, ennek hatására pedig a lakosság számos kedvezőtlen következménnyel számol. A válaszadók az árak és a munkanélküliség emelkedésétől, a bérek vásárlóértékének csökkenésétől tart és aggódik, hogy vállalkozások mennek csődbe.

A válság kezelésével kapcsolatos javaslatokkal a többség elégedett: a kormánytagok és a képviselők bérének befagyasztását például szinte az összes megkérdezett teljes mértékben elfogadhatónak tartja. A közszférában dolgozókat és a nyugdíjasokat érintő megszorítások viszont már kevésbé népszerűek, ám a többség még ezekkel a javaslatokkal is kiegyezik.

A felmérést a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából végezte a Medián.

KAPCSOLÓDÓ CIKK