Kitáncolhatnak a pártok az új médiatörvény mögül

2008.11.12. 6:56

A kritikák miatt meghátrálhatnak a parlamenti pártok attól a médiatörvény tervezettől, amelyet ötpárti tárgyalások eredményeként dolgoztak ki - írja a Népszabadság. Az MSZP bírálja az új médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, a Fidesz pedig a tervezet módosítását fontolgatja.

A parlamenti pártok a nyilvánosság felháborodása miatt meghátrálhatnak saját médiatörvény-tervezetüktől, amely médiahatóságot állítana föl, illetve növelné a politika befolyását a közmédiumokra - írja a Népszabadság.

A napilap szerint az MSZP élesen bírálja többek között a médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, valamint azt, hogy a példátlanul erős hatósággal szemben nem lenne, aki szükség esetén az újságírókat és a sajtószabadságot védené. A kormánypárt ezért nem fogja siettetni a szabályozás parlament elé kerülését. A kormányszóvivői iroda a lapnak írt válaszában, támogatásáról biztosította a pártok szakértőinek és médiapolitikusainak erőfeszítéseit.

A Fidesz szakpolitikusa, Szalai Annamária szerint, ha a munkaanyagból ötpárti indítvány lesz, azt még módosítják. Szalai szerint a médiahatóság kizárólag piacfelügyeleti ügyekben kaphatna jogosítványokat, félreértés vagy pontatlan szövegezés következménye az, hogy jogköre egyéb területekre is kiterjedne. Ha így van, azt ki kell javítani - tette hozzá a fideszes politikus. Arra a kérdésre, hogy a törvény révén növekedne is a pártok befolyása a közmédiumokra, Szalai azt válaszolta: "Tisztább viszonyokat teremt, ha a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, és nem hárítják tovább látszólag független testületekre."

A Nemzeti Médiahatóság, amit 2009-től állítanának fel a jelenlegi ORTT helyére a tervek szerint szerkesztőségekbe törhetne be, számítógépeket foglalhatna le, az ellenálló újságírókkal szemben pedig rendőri segítséggel kényszerítő eszközöket alkalmazhatna. Az ötpárti tárgyalások eredményeként megszületett dokumentum szinte karhatalmi jogosítványokkal ruházná fel a média szabályos működése felett őrködő új kormányzati szervet, amely előtt sem a magán, sem az üzleti titok nem lenne szent többé.

Egy új médiatörvény igénye már rég felmerült, mivel a jelenlegi, 1996-os szabályozás elavult. A régi törvény még nem ismeri az utóbbi időben elterjedt és a közeljövőben bevezetésre váró új tömegkommunikációs technológiákat: az internet, az IP-TV és a digitális műsorszórás szabályozása jelenleg nem megoldott. A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tájékoztatása szerint az új törvényre azért van szükség, mert a digitális átállás után kitáguló piacon csak egy erős hatóság képes érvényesíteni a tiszta verseny szabályait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK