Az eltartott pártra panaszkodott Zuschlag

Vágólapra másolva!
A vádat alátámasztó, lehallgatott telefonbeszélgetéseket játszott le a bíróság a Zuschlag-ügy csütörtöki tárgyalásán. Ezek egyikén Zuschlag János arról beszél az egyik vádlott-társával, hogy semmi nem lesz az ellenük folyó nyomozásból, míg máshol káromkodva panaszkodik, amiért a párt sok pénzt visz el, és semmit sem hoz.
Vágólapra másolva!

A civil egyesületek pályázaton nyert pénzeinek törvénytelen felhasználását bizonyító, lehallgatott telefonbeszélgetéseket olvasott fel, illetve játszott le a Zuschlag-ügy csütörtöki tárgyalásán a bíróság. A 2007 januárjában lehallgatott, Zuschlag János elsőrendű vádlott és Katus Ferenc harmadrendű vádlott közötti telefonbeszélgetések megerősítik a vádhatóság állításait, miszerint Katus tudott a pályázati pénzek hamis számlázásáról, és részesedett is az összegekből.

A beszélgetésből kiderül, hogy Katus Ferenc 2007 januárjában már aggódott, mert házkutatást tartottak nála, és nem akarta a 2006-ban elnyert pályázati pénzekhez a hamis elszámolásokat elkészíteni. Zuschlag azt mondta neki, hogy ez a szintén pályázaton elnyert 3 millió forint visszautalása már nem segít az "ügy megítélésén", de a pénz hiányozni fog. "Ezt a pénzt arra kaptuk, mert tavaly programokat csináltunk elméletben" - mondja Zuschlag a felvételen. Zuschlag azzal próbálta nyugtatni Katust, hogy "semmi nem lesz belőle"; és "a rendőrség kurva korrektül áll a történethez, ők már kurvára le....ák az egész ügyet".

Lados István, Zuschlag titkára korábban azt vallotta, hogy neki azt mondta az egykori országgyűlési képviselő a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2005-ben indult nyomozással kapcsolatban, hogy a "megyei rendőr-főkapitánnyal egyeztetett", és csak két mellékkörülményre vonatkozóan tesznek fel majd kérdéseket a kihallgatásakor. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2007 februárjában a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól magához vonta a nyomozást.

A csütörtöki tárgyaláson ismertetett negyven telefonbeszélgetés egyikében Katus arra panaszkodik, hogy nincs elég pénze, és nem tudja megjavíttatni az autóit. Zuschlag megjegyzi, hogy "az egyesületi pénzekből kell eltartani a pártot meg téged", majd ő is panaszkodni kezd: "a párt kib...tt sok pénzt elvisz, ahhoz képest semmit sem hoz vissza". Ehhez még hozzátette, hogy a tiszteletdíjánál többe kerül az autója tankolása. Zuschlag utal Váradi Krisztián kiskunhalasi önkormányzati kampányára is, amelyet szavai szerint ő finanszírozott az egyesületek pályázataira befolyt pénzekből, és nagyon sokba került.

Az egyik 2007. januári beszélgetés szerint Zuschlag János vagyonbevallását is Katus készítette el, és ő küldte el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzathoz. Ekkor Zuschlag János és Katus Ferenc még tagja volt a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának.

Lados István másodrendű vádlott a beszélgetések meghallgatása után a tárgyaláson magyarázatot fűzött az elhangzottakhoz. Ismét elmondta, hogy Zuschlag működtette a szervezetet, utasításokat adott és Katust az alárendeltjeként kezelte. A másodrendű vádlott egyben a per koronatanúja. A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatást szereztek jogosulatlanul.