Kétszer rengett a föld Békés megyében

Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel és délután is megmozdult a föld a Békés megyei Murony község közelében. A kis erősségű földrengések után nem érkezett lakossági bejelentés, azt a többség nem is érezte.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerinti 3,5 erősségű földrengés volt csütörtökön reggel a Békés megyei Murony térségében - közölte Süle Bálint, az MTA Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa. A rengés délután megismétlődött, ekkor 3,2-es erősségű földmozgást mértek a szakemberek.

Az első rengés reggel 9, a második délután 2 óra előtt pár perccel következett be, nagyjából ugyanazon a helyen. A Richter-skála alapján mindkét rengés csekély erősségűnek tekinthető, ilyen földrengésből mintegy ötvenezer fordul elő évente a világban.

Süle Bálint szerint ugyanakkor egyelőre nem lehet megmondani, hogy mi okozta a rengést. A szakember szerinbt ugyanis az egész Kárpát-medence tektonikáját az afrikai és az eurázsiai lemez mozgása, egymáshoz való ütközése határozza meg, Murony alatt azonban nincs törésvonal. Süle szerint azt sem lehet megmondani, lesznek-e további rengések a Békéscsabától körülbelül tíz kilométerre fekvő településen.

Murony polgármestere, Fekete Ferenc Zoltán a földrengések után azt mondta, hogy egyik rengést sem érezték a muronyiak, a faluban lakók nem panaszkodtak a földmozgások után. A Békés megyei településen egyébként harminc éve egyszer már rengett a föld, akkor 4,6-os erősségű volt a földmozgás.

Eddig Magyarországon 1763-ban, Komáromban volt a legnagyobb földrengés, annak magnitúdója körülbelül 6,3 volt. Akkor a rengés során a város egyharmada elpusztult, több mint hatvanan meghaltak - olvasható a földrengéskutató intézet weblapján.