Kondorosi: nem bűncselekmény az RTL Klub tényfeltáró riportja

Vágólapra másolva!
Nem tekinthető bűncselekménynek, amit az RTL Klub oknyomozó riportere tényfeltáró munkája során tett - mondta Kondorosi Ferenc kormánybiztos a csütörtöki Népszabadságnak. Mivel a hamis mozgássérült-igazolványokról szóló tényfeltáró riport nem veszélyes a társadalomra, a rendőrségnek nem lett volna szabad büntetőeljárást indítania - mondta Kondorosi. Az igazságügyi tárca vizsgálatot indított az ügyben.
Vágólapra másolva!

Polgár Géza, az RTL Klub riportere csak formailag követte el a közokirat-hamisítást azzal, hogy hamis orvosi igazolással kért és kapott parkolási engedélyt - mondta el a csütörtöki Népszabadságnak az Új rend és szabadság kormánybiztosa. A büntető törvénykönyv azt a cselekedetet vagy mulasztást minősíti bűncselekménynek, amelyet a törvény büntetni rendel, és amely veszélyes a társadalomra - mutatott rá Kondorosi Ferenc, hozzátéve: amit Polgár Géza tett, szerinte nem veszélyes a társadalomra.

Ebben az esetben - mint mondta - ezért a büntetőeljárási törvény rendelkezését kellett volna alkalmaznia a rendőrségnek és az ügyészségnek, amely szerint "büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni, vagy (ha már bírói szakban van az ügy) felmentő ítéletet kell hozni, ha a cselekmény nem bűncselekmény".

A lap információi szerint a Fővárosi Főügyészség még a héten elbírálja a mozgássérültek parkolási igazolványát kenőpénzért kiállító önkormányzati tisztviselőt és társát leleplező Polgár Géza panaszát. Az RTL Klub riportere azért fordult az ügyészséghez, mert november 4-én közokirat-hamisítással gyanúsította meg a BRFK abban a bűnügyben, amelyre ő hívta fel a hatóság figyelmét - emlékeztetett a Népszabadság.

Az IRM vizsgálatot indított

Vizsgálatot indított az Igazságügyi és Rendészeti minisztérium annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen álláspontot foglalt el az ügyészség az RTL Klub munkatársának rabosítása ügyében, illetve az hogyan befolyásolta a rendőrség munkáját - közölte Draskovics Tibor, a tárca vezetője csütörtökön. "Meg kell vizsgálni a konkrét ügyet, és ha történt valami hiba az eljárásban, azt természetesen korrigálni kell és meg kell nézni a jogszabályokat is, hogy kellően segítik, védik-e azokat, akik fel akarják tárni a szabálytalanságokat és visszaéléseket" - mondta a miniszter, aki szerint a vizsgálat néhány napon belül befejeződhet.