Megszüntették a nyomozást az RTL Klub riporterével szemben. A Fővárosi Főügyészség szerint a tévés meggyanúsítása törvényes és megalapozott volt, viszont cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra. A riporter mozgássérülteknek kiállított uniós parkolóigazolványok ügyében nyomozott.

Megszüntette a nyomozást az RTL Klub riporterével szemben csütörtökön a Fővárosi Főügyészség, mert úgy ítélte meg, hogy az újságíró cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra. A riportert a hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt indult ügyben gyanúsítottként hallgatták ki. A riporter a gyanúsítás ellen panaszt tett, amelyet a főügyészség csütörtökön elutasított, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján "aggály nélkül megállapítható, hogy a gyanúsított a Btk. rendelkezései szerint büntetendő cselekményt követett el", amikor rábírt egy hivatalnokot, hogy hamis okiratot készítsen neki.

A főügyészség szerint tehát a riporter meggyanúsítása törvényes és megalapozott volt. Emlékeztettek arra, hogy a sajtóról szóló törvény szerint "a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást". A főügyészség szerint megállapítható volt az is, hogy a gyanúsított magatartása "a közvélemény érdeklődésére is számot tartó, társadalomra veszélyes jelenség feltárására irányult, tevékenysége során nem kívánt szembehelyezkedni a társadalmi értékrenddel, a büntető anyagi jogszabályokkal. (...) Erre figyelemmel P. Géza cselekménye nem tekinthető veszélyesnek a társadalomra, ezért a Fővárosi Főügyészség vele szemben a nyomozást a mai napon megszüntette."

Az RTL Klub riporterét - aki a mozgássérülteknek kiállított uniós parkolóigazolványok hamisításáról készített riportot az év elején - kedden rabosították a BRFK-n. Az újságíró a februárban sugárzott riport elkészítése előtt több alkalommal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, majd több hónapos előkészület után talált közvetítőt, akinek a segítségével egy önkormányzati ügyintéző kiadta neki a hamis igazolványt. Az újságíró még a riport közlése előtt feljelentést tett az ügyben, hamis igazolványát és a riporttal kapcsolatos dokumentumait, rejtett kamerás felvételeit pedig átadta a rendőrségnek.

Az ügyben vesztegetés miatt rendelt el nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen január 30-án. A riportert előbb tanúként hallgatták meg, majd a múlt héten gyanúsítottként - erre a BRFK keddi közlése szerint az ügyészség utasította őket, a Fővárosi Főügyészség szerint azonban a BRFK saját hatáskörében döntött így.

Az ügy miatt több szervezet és párt tiltakozott. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pedig vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderüljön, milyen álláspontot foglalt el az ügyészség az RTL Klub munkatársának rabosítása ügyében és az hogyan befolyásolta a rendőrség munkáját.

"Meg kell vizsgálni a konkrét ügyet, és ha történt valami hiba az eljárásban, azt természetesen korrigálni kell, és meg kell nézni a jogszabályokat is, hogy kellően segítik, védik-e azokat, akik fel akarják tárni a szabálytalanságokat és visszaéléseket. Ha úgy látjuk, hogy nem - sok jel mutat arra egyébként, hogy ez a védelem és támogatás még nem elég erős -, akkor a jogszabályokon is változtatni fogunk" - mondta Draskovics Tibor az MTI-nek csütörtökön.