Becsempészett telefont találtak Zuschlag zárkájában

Vágólapra másolva!
Becsempészett mobiltelefont találtak az őrök Zuschlag János börtöncellájában. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a cella melyik lakójának juttatták be a készüléket, de azt nyilvánvalóan bármelyik ott lakó rab használhatta - hangzott el az MTV Híradójában.
Vágólapra másolva!

Mobiltelefont találtak az őrök Zuschlag János börtöncellájában - hangzott el a Magyar Televízió késő esti híradójában. A cellaőrök az október 31-ei ellenőrzésen a zárka szemetesládájában, egy cigarettás dobozba rejtve találták meg a telefont, amit előzőleg valaki becsempészett.

A cellában három rab lakik, de egyik sem vállalta, hogy övé lenne a készülék. A nyomozók ezért most megvizsgálják a telefon híváslistáját, hogy kiderítsék, ki és mióta használhatta a telefont, illetve hogy mióta lehetett a becsempészett mobil a cellában.

A becsempészett mobiltelefon miatt csak akkor indulhat újabb büntetőeljárás Zuschlag ellen, ha kiderül, hogy tanúkat próbált meg befolyásolni. Mobiltelefon illegális használata a börtönben fegyelmi vétségnek számít, amiért három-négy nap magánzárkát szoktak kiszabni. Ennél sokkal súlyosabb büntetés azonban, hogy a mobiltelefon illegális használata jelentősen csökkenti az előzetes letartóztatás megszüntetésének és ezzel a szabadlábra helyezés esélyeit - olvasható a Magyar Televízió honlapján.

Zuschlag János jelenleg azért ül börtönben, mert őt és 15 társát a vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással vádolja. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatást szereztek jogosulatlanul.