Megadóztatná a valutaváltást az MSZP

Vágólapra másolva!
Megadóztatná a valutaváltásokat az MSZP Baloldali Tömörülése. Az új adónem bevezetését Kiss Péter kancelláriaminiszter javasolta szombaton. A politikusok csak minimális járulékot tennének a pénzváltásra, hogy a közembereket ne sújtsa az új adó, a nagyban játszó spekulánsokat viszont meg lehessen zabolázni.
Vágólapra másolva!

A valutaátváltásokat megadóztató Tobin-adó bevezetését javasolta Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője szombaton Budapesten, a platform országos értekezletén.

Javaslatot teszünk a Tobin-adó bevezetésére, nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, mert úgy nincs értelme, hanem világméretűen - mondta a kancelláriaminiszter a Pénzügyi válság - korszakhatár! címmel tartott országos értekezletet megnyitó beszédében. Kiss Péter szerint az adó bevezetése nem elsősorban a valutaspekulációk ellen irányulna, hanem ebből finanszíroznák a világméretű nagy ügyeket, például a fenntartható fejlődést és az ökoszociális ügyeket.

Ezt az adót az Európai Parlament baloldali képviselői már szorgalmazták az előző ciklusban, Hegyi Gyula MSZP-s képviselőként pedig már 2001-ben javasolta Magyarországon. Nemrég Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök is kiállt a javaslat mellett, vagyis a kormányban "van fogadókészség" - olvasható a Népszabadság szombati cikkében.

A szombati MSZP-tanácskozáson Hegyi Gyula elmondta: az adó névadója, James Tobin liberális amerikai közgazdász azt javasolta, hogy a valutaátváltásokra 0,5 százalékos vagy 1 ezrelékes adót vessenek ki. Hegyi szerint a platform inkább az 1 ezreléket támogatná.

Ez azok számára jelentene terhet, akik naponta hatalmas tételben váltanak át valutát - mondta a politikus, hozzátéve, a platform azt javasolja, hogy az MSZP vegye fel programjába az adó bevezetését és a kormány nemzetközi szinten is képviselje a spekuláns tőke megadóztatását.

Hegyi Gyula szerint a Tobin-adó a kisebb országok valutáját óvná, mérsékelné a spekulációt. Úgy vélte, az adó világszerte történő bevezetésére reményt ad, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak új, szociáldemokrata szemléletű elnöke van Barack Obama személyében.

A 2002-ben elhunyt James Tobin 1971-ben vetette fel a nemzetközi pénzforgalom enyhe megadóztatásának ötletét az árfolyam-ingadozások és a spekulációs tőkeáramlások mérséklése céljából. A globalizáció igazságosabbá tételéért küzdő baloldali mozgalmak később zászlajukra tűzték a Tobin-adó bevezetését, de maga Tobin elhatárolódott ezektől a mozgalmaktól, hangsúlyozva: ő maga a szabad kereskedelem híve, aki az általa javasolt adó kezelését a Nemzetközi Valutaalapra és a Kereskedelmi Világszervezetre bízná.

Tobin, aki a Yale egyetem professzora volt, 1981-ben Nobel-díjat kapott a tőkepiacok, illetve hatásaik elemzéséért a kiadási döntésekre, a foglalkoztatásra, a termelésre és az árakra.