Túró okozhatta a tömeges szalmonellafertőzést

Vágólapra másolva!
Hétfőig összesen 181-en fertőződtek meg szalmonellával öt somogyi általános iskolában és három pécsi óvodában, tízen kórházban vannak, a betegek többsége gyerek. A fertőzést túróból készült étel okozhatta. 
Vágólapra másolva!

Öt somogyi általános iskolában és három pécsi óvodában eddig összesen 181-en fertőződtek meg szalmonellával - mondta Szűcs Mária, az ÁNTSZ dél-dunántúli regionális intézetének járványügyi osztályvezetője hétfőn.

A tisztiorvosi szolgálat két nagyatádi, egy rinyaszentkirályi és egy görgetegi általános iskola mellett a tabi általános iskolából is kapott jelzést. Szerintük ott 24-en fertőződtek meg, közülük négyen kórházi ellátást igényeltek, így az elmúlt két hétben összesen tízen szorultak kórházi ápolásra. A betegek többsége gyerek.

Hétfőre minden érintett közösségben kimutatták, hogy egyértelműen szalmonella okozta a megbetegedéseket. A fertőzés forrását továbbra is keresik, erről várhatóan a hét második felében tud felvilágosítás adni a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, amellyel az ÁNTSZ közösen végzi a vizsgálatokat.

Az ÁNTSZ regionális intézete november 5-én kapott jelzést nagyobb számú fertőzésről, és arról is, hogy Nagyatádon megszaporodott a szalmonellafertőzés gyanújával orvoshoz fordulók száma. Azóta folyamatosan gyűjtik és elemzik az adatokat.

A szakemberek megállapították, hogy a fertőzés megjelenése előtt valamennyi intézményben túróból készült ételt szolgáltak fel. Ezért azt feltételezik, hogy ez okozta a járványt - mondta Szűcs Mária. Azt még vizsgálják, hogy már az alapanyag fertőzöttolt volt-e, vagy konyhai eljárás okozta a megbetegedéseket.

Elképzelhető, hogy a napokban tovább nő a megbetegedések száma, mivel a fertőzés egészséges emberre is átterjedhet, erre példa Nagyatádon a két utolsóként jelzett beteg esete.

A betegségre jellemző tünetek: láz, hányinger, hányás, gyakori hasmenés, hasi görcs. A hasmenések száma akár napi 10-15 is lehet.