ATM-eket fosztogatott hét éven át egy biztonsági ember

2008.11.19. 21:09

Hét éven át mintegy 42 millió forintot lopott el a Borsod megyei bankautomatákból egy vagyonvédelmi cég munkatársa, a férfi feladata éppen az automaták utántöltése volt. Éveken át sikerült megúsznia a lebukást azzal, hogy előre tudta, mikor melyik bankautomata tartalmát ellenőrzik: ezeket az ATM-eket mindig idejében utántöltötte, így senki nem jött rá, hogy hiányzik belőlük pénz.

Hét évig fosztogatta a bankjegykiadó automatákat egy vagyonbiztonsági cég munkatársa Borsodban, összesen mintegy 42 millió forintot "tüntetett el" - közölte Pásztor Albert, a miskolci rendőrkapitányság vezetője. A biztonsági cég munkatársának az volt a feladata, hogy utántöltse a megyében a pénzkiadó automatákat. Alkalmanként azonban ezekből kivett magának különböző összegeket.

Mindig pontosan tudta, hol mennyi pénz hiányzik, eddig azért nem leplezték le, mert értesült az ellenőrzésekről és a pénzt ilyenkor egy másik ATM-ből visszatöltötte. A legutóbbi ellenőrzésnél - november 10-én - azonban ezt már nem tudta megtenni, így derült fény az esetre - tette hozzá a rendőrkapitány.

A férfi - akit előzetes letartóztatásba helyeztek - beismerte a bűncselekményt. Elmondása szerint a lopott pénzt felélték, ám ezt a költekezése, illetve az életvitele nem igazolja, így a 42 millió forint hollétéről nincs pontosabb információ - mondta Pásztor Albert.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK