Vörös feliratot pingáltak a turulszoborra

Vágólapra másolva!
Vörös festékkel magyar és szlovák nyelvű feliratot festettek a XII. kerületében álló turulszoborra. A három éve engedély nélkül épült szobor bontását még márciusban rendelte el jogerősen a bíróság, a szobor azonban ennek ellenére is áll.
Vágólapra másolva!

Megrongálták a főváros XII. kerületében álló turulszobrot - olvasható a rendőrség honlapján. A Böszörményi út és Istenhegyi út kereszteződésénél álló szoborra szerda virradóra vörös festékkel szlovák és magyar nyelvű szöveget festettek. Az ügyben rongálás vétsége miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

A három éve engedély nélkül épült szobor bontását még márciusban rendelte el jogerősen a bíróság, de az ügyben eljáró I. kerületi polgármesteri hivatal a bontás helyett bírságot szabott ki a hegyvidéki önkormányzatra, és megadta az emlékmű fennmaradási engedélyét. A közigazgatási hivatal az egymásnak ellentmondó döntések miatt a IX. kerületi jegyzőt jelölte ki eljáró hatóságként. Oszvári István, a IX. kerület jegyzője korábban az [origo]-nak azt mondta, mielőbb végre kívánja hajtatni a határozatot.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere júliusban nyílt levélben kérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy ne zárkózzon el a turul-ügy békés megoldása - vagyis a szobor fennmaradása - elől. Demszky válaszában azt írta, a fővárosi önkormányzatnak nem áll módjában megváltoztatni egy jogerős ítéletet. A főpolgármester szerint a szobor az engedély nélküli építkezés és a szabályokra fittyet hányó hatóság jelképe lett.