Az MDF ötéves küzdelmét siker koronázhatja, hiszen a parlamenti pártok nyilatkozatai alapján úgy tűnik, az Országgyűlés már kedden megszavazhatja az örökösödési illeték enyhítéséről szóló javaslatot - közölte Herényi Károly, a párt frakcióvezetője szombati sajtótájékoztatóján.

Ha a pártok egyetértenek az MDF által benyújtott javaslattal, akkor a jövő évtől húszmillió forintos értékhatárig az örökség illetékmentes lesz - mondta Herényi, hozzátéve: az MDF már öt éve szorgalmazza a "haláladó" eltörlését. Számos olyan család szabadul majd meg a terhektől, amelynek igen komoly terhet jelentett ez az illetéknem. Sokan eladósodtak azért, hogy abban az ingatlanban maradjanak, ahol odáig éltek - folytatta.

Ez az illeték jelentős költségvetési bevételt nem generál, ugyanakkor komoly adminisztrációs terheket jelent az államnak, vélte Herényi, aki szerint a pártja által az adótörvények módosítása során az Országgyűlés elé terjesztett adócsomagreform lényege, hogy a személyi jövedelemadó 18 százalékos sávhatárát 1,7 millió forintról 2,2 millió forintra emelnék, a költségvetésből kieső 120-130 milliárd forint ellentételezésként pedig az általános forgalmi adót két százalékkal emelnék.

A kétszázalékos emelés fedezné az örökösödési illeték kiesett bevételeit is - fűzte hozzá. Kérdésre válaszolva az MDF frakcióvezetője közölte, hogy pártja nem szavazza meg a jövő évi költségvetést.