Lendvai, Kövér és az SZDSZ a büdzsé elfogadásáról

Vágólapra másolva!
Szombaton ülésezett az MSZP választmánya, és az SZDSZ vezetősége is egyre pozitívabb hangon beszél a költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó törvényjavaslatokról. Kövér László pedig Békéscsabán elemezte a jövő évi költségvetés megszavazásának esélyeit, és a fideszes politikus szerint egyre nagyobb az esély a büdzsé megszavazására.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-frakció olyan módosító indítványokat fog támogatni a költségvetés és az adótörvények kapcsán, amelyek a terhek igazságosabb elosztását és a gazdaság további kifehérítését szolgálják - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető szombaton Budapesten az MSZP választmányának ülése után.

A támogatott módosító indítványok közül kiemelte az adómentes képviselői költségtérítés megszüntetését, ezzel párhuzamosan az adózó költségátalány bevezetését. Lendvai Ildikó elmondta, a kormánnyal együtt támogatják az örökösödési illeték rendszerének megváltoztatását, amely szerint a közeli rokonok esetében 20 millió forintos értékhatár alatt eltörölnék ezt a terhet.

Mi lesz az SZDSZ-szel?

Kérdésre válaszolva a politikus azt mondta, az SZDSZ-szel nem egyeztek meg a jövő évi költségvetés megszavazásáról, de a költségvetési plafontörvény elfogadásával mind a két párt számára fontos elvárás teljesült.

"Teljesült az, hogy a kiadások elrugaszkodására sem 2009-ben, sem a későbbiekben nincs lehetőség a magyar költségvetésben. Magyarán ezzel a költségvetés fő számában voltaképpen megegyeztünk az SZDSZ-szel" - fogalmazott.

Ezzel nagyjából egyidejűleg az SZDSZ arról tájékoztatott, hogy a párt kialakította álláspontját a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. A párt Országos Tanácsa szombati ülésén kinyilvánította: fontos eredmény, hogy az SZDSZ ellenzéki pártként elérte, hogy három javaslatát - a költségvetési hiány jelentős idei csökkentését, a plafontörvényt, valamint a Stabilizációs és Adóreform Alap felállítását - elfogadta az Országgyűlés.

Az Országos Ügyvivői Testület ezeknek a javaslatoknak az elfogadását, valamint az ország gazdasági stabilitásához fűződő érdekét figyelembe véve alakította ki a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos álláspontját. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn tájékoztatja ezekről a döntésekről az SZDSZ országgyűlési frakcióját, amely ezután dönt a jövő évi költségvetés módosító javaslatairól és a költségvetési szavazással kapcsolatos álláspontjáról - ismerteti a közlemény.

Nem szavazzák meg az MDF javaslatát

Lendvai Ildikó ugyanakkor a másik sajtótájékoztatón azt mondta, az MSZP-frakció nem fogja megszavazni az MDF kezdeményezte kétszázalékos áfaemelést. Ennek a javaslatnak több a hátránya, mint az előnye, mivel növeli az inflációt, ami gazdasági szempontból sem előnyös, és azoknak sem jó, akik nem részesülnek az személyi jövedelemadó csökkentéséből. Utalt rá, hogy az ellenzéki párt tervei szerint az áfaemelés lenne a fedezete a személyi jövedelemadó sávhatáremelésének.

Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke azt mondta, hogy a testület ülésén Szekeres Imre elnökhelyettes a helyi politikai tapasztalatokról számolt be. Közölte, egy hosszú választási időszak indul, amelynek során meg akarják erősíteni a párt baloldali identitását. Az elnökhelyettes beszámolójából felidézte azt is, hogy a helyi szervezeteknek sokkal aktívabban kell működniük, és az aktivistákat is fel kell készíteni. Simon Gábor úgy fogalmazott, az MSZP politikai jövője nem kis részben függ attól is, hogy a pénzügyi válságot, a gazdasági recessziót hogyan kezeli.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője reagálásában közölte: várják az MSZP támogatását a napokban benyújtott törvénymódosító javaslatukhoz. Ennek lényege, hogy az állami cégek igazgatótanácsait és felügyelő bizottságait háromtagúra szűkítenék, a tagok javadalmazása pedig a mostani milliós kifizetésekkel szemben nem lehetne több a bruttó havi átlagkeresetnél. Az is szerepel a javaslatukban, hogy a 2002-es szintre állítanák vissza a szakállamtitkárok, államtitkárok, miniszterek, valamint a miniszterelnök fizetését.

Kövér: Valószínűleg elfogadják a költségvetést

Előzőleg a büdzséről való szavazás kapcsán Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke is megszólalt Békéscsabán. Szerinte az országgyűlés valószínűleg elfogadja majd a jövő évi költségvetést.

Kövér úgy véli, Gyurcsány Ferenc mindent megtesz, és valószínűleg sikeresen fog megtenni annak érdekben, hogy a költségvetés elfogadásához biztosítsa a többséget. Szerinte a "függetlennek mondott" képviselők körében van annyi tartaléka az MSZP-nek, hogy bár szűken, de elfogadják a büdzsét.

"Ha pedig megalkuszik az SZDSZ-szel, ahogy lehet hallani, hogy a háttérben folynak különböző tárgyalások, alkudozások, akkor, adott esetben az SZDSZ nyíltan vállalhatja, hogy támogatja a költségvetést, és burkoltan visszatér a koalícióba" - szögezte le. Az elnök a lehetséges támogatók körébe sorolta az MDF-et is.

Az MDF szerinte jónéhányszor nyújtott segítséget a kormánynak, az egy-egy miniszterhez benyújtott interpelláció leszavazásának megakadályozása érdekében, és például a fővárosban az MDF "nyíltan a nagykoalíció része az SZDSZ és az MSZP mellett".