Háromezer ember vett részt a múlt vasárnap meggyilkolt 14 éves lány emlékére rendezett fáklyás felvonuláson Kiskunlacházán. Bár az elkövető kiléte még ismeretlen, a polgármester szerint elég volt Kiskunlacházán a roma erőszakból. A tüntetésen a Magyar Gárda  és a Gój motorosok is megjelentek.

Több mint háromezren gyűltek össze péntek este Kiskunlacházán, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen, miután múlt vasárnap ismeretlen tettesek meggyilkoltak egy 14 éves helybeli lányt.

A művelődési háznál tartott rendezvényen az MTI tudósítói szerint Répás József polgármester mondott beszédet, aki megjegyezte, hogy hónapok óta gyengül a közbiztonság a településen: tavasszal egy kislányt próbáltak meg elrabolni, gyakoriak a betörések és a lopások, ezért az idős emberek félnek otthonaikban. Bár még nem lehet tudni, ki követte el a bűncselekményt, a polgármester így fogalmazott: "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!".

A tüntetésen felolvastak egy nyílt levelet, amelyet a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és más közjogi méltóságoknak fogalmaztak meg. Ebben az önkormányzat a közbiztonság megerősítését, egy állandó rendőrőrs felállítását, valamint azt követeli, hogy szigorúbban büntessék az erőszakos bűncselekmények elkövetőit és bővítsék a polgárőrség hatáskörét. A tömeg a miniszterelnök nevének hallatán fütyülni, kiabálni kezdett.

A fáklyás felvonulásra az ország más részeiből, például Ráckevéről és Egerből is érkeztek résztvevők. A távirati iroda munkatársai a Magyar Gárda 200-300 tagú csoportját és a Gój motorosokat is látták.

A demonstráció helyszínére a rendőrség nagy erőkkel vonult fel. Több tüntetőt megmotoztak, néhányuktól szúró-vágó eszközt vettek el.

A tömeg a beszédek elhangzása után a gyilkosság helyszínére vonult. A 14 éves áldozatot az önkormányzat saját halottjának tekint.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerint továbbra is nagy erőkkel tart a nyomozás. Az elkövető személyét illetően újabb adatokhoz jutott a rendőrség, de ezekről a nyomozás érdekében egyelőre nem kívánt nyilatkozni.