Visszatér az államtitkári posztjáról tavasszal lemondott Ujhelyi István, aki a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz - írja a Népszabadság. A szocialista politikus a lap szerint már elfogadta Gyurcsány Ferenc felkérését.

Elfogadta a miniszterelnök felkérését Ujhelyi István volt önkormányzati államtitkár, és a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz - tudta meg a Népszabadság. Ujhelyi István Gyenesei István önkormányzati miniszteri kinevezése után mondott le a tárca államtitkári posztjáról. Az MSZP egyik alelnöki posztját is betöltő politikus azóta elsősorban a turizmussal és sportfejlesztéssel foglalkozott; részt vállalt a Dakar-rali magyarországi megrendezésében és a Balaton melletti MotoGP-futam jogának megszerzésében.

Ujhelyi megüresedett államtitkári helyét sokáig nem töltötték be az Önkormányzati Minisztériumban, és technikailag már nem is fogják a lap szerint, mert az államtitkári mandátumot a napokban - a közlekedési miniszter helyére korábban befutónak tűnt - Tukacs István kapta meg, akit államtitkári rangban a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztosnak neveztek ki a kancelláriaminisztériumnál.

Ujhelyi István április végén mondott le, döntését azzal indokolta, hogy az új szerkezetű kormányban fölöslegesnek érzi magát. "Nem tudnék a tükörbe nézni, ha valós teljesítmény és hit nélkül csak a tisztséggel járó javadalmakért maradnék államtitkár. Nagyra tartom Gyurcsány Ferenc képességeit, fel is nézek rá sok szempontból, de most lépéskényszerben vagyok" - mondta akkor Ujhelyi.

Ujhelyi alapszervezeti vezetőként kezdte pártkarrierjét, majd megyei alelnök, szegedi önkormányzati képviselő, a párt ifjúsági tagozatának elnöke lett. 2004-ben az MSZP egyik alelnökévé is megválasztották. Medgyessy Péter főtanácsadója lett, majd Gyurcsány Ferenc is kormánymegbízottnak nevezte ki.