Orbán szerint aknamezőre megy a kormány

Vágólapra másolva!
A Fidesz elnöke szerint Európában Magyarországnak van a legrosszabb kormánya.Orbán Viktor szerint nem látszik a fény az alagút végén, mert nem alagútban vagyunk, hanem gödörben.
Vágólapra másolva!

Európai összehasonlításban Magyarországnak van a legrosszabb kormánya, amely döntéseivel súlyosbítja a válságot - mondta kedden Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Orbán erről a Reformszövetség vezetőivel tartott találkozó után beszélt. A Reformszövetséget novemberben alakította kilenc munkaadói szervezet vezetője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia volt és jelenlegi elnökei.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: azért nem látszik a fény az alagút végén, mert a többi európai országgal ellentétben "mi nem alagútban vagyunk, hanem gödörben", és azért tart az ország ott, ahol, mert európai összehasonlításban a legrosszabb kormánya van Magyarországnak.

A pártelnök szerint a válságkezelésre adott válaszok is rosszak, a kormány döntései valójában súlyosbítják a válságot, ez a politika pedig "aknamezőre" vezeti Magyarországot. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány egyik héten az SZDSZ-t vásárolja meg a parlamenti szavazáskor, a másik héten meg az MDF-et, és ha ez kevés, akkor egy-egy árulót talál az ellenzék, akár a Fidesz soraiból.