Tíz és kétszáz ezer forint közötti kölcsönhöz juthatnának a rászorulók egy készülő szocialista törvénytervezet szerint. A javaslat célja, amely várhatóan jövő ősszel lépne életbe, hogy az uzsorakölcsönöknek minél kevesebben legyenek kiszolgáltatva - írja a Népszava.

Egy tervezet szerint 10 ezer és 200 ezer forint közötti kölcsönhöz juthatnak segélyen élő a rászorulók. A részleteken szocialista képviselők dolgoznak - írta a szerdai Népszava.

Juhászné Lévai Katalin szocialista országgyűlési képviselő elmondta, céljuk, hogy néhány tízezer forintos tartozással senki ne kerüljön veszélybe uzsorakölcsön miatt. A pénzügyi alapot állami forrás és adományok biztosítanák. Juhászné szerint azt szeretnék, ha jövő júniusra elkészülne a tervezet, így 2009 őszén indulhatna a program.

A kormány azzal is fel kíván lépni az uzsorakölcsönök ellen, hogy a Btk-ban bevezetné az uzsora-bűncselekmény fogalmát. A bűncselekmény elkövetését akár három év szabadságvesztéssel is sújthatnák, bűnszövetkezetben való elkövetésért pedig öt év járna. Az erről szóló törvényjavaslat nem szabályozza, milyen kamat számít uzsorának, az aránytalanság mértékét a bírói gyakorlatra bízzák.