Annyi durva történet van a telefonján, hogy biztos nem hallgatják le, mert abba a fél kormány belebukna - állította Zuschlag János egy lehallgatott telefonbeszélgetésben, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán játszottak le. Az ügy tizedrendű vádlottja szerint Zuschlag arról is beszélt, hogy Arató Gergely, Ujhelyi István és Kiss Péter is tudott az ügyeiről. A volt képviselő állítólag azt mondta: így működik az egész ország.

Prácser László, a Zuschlag-ügy kilencedrendű vádlottjának meghallgatásával folytatódott szerdán a Zuschlag-ügy tárgyalása a Bács-Kiskun megyei bíróságon. Prácser korábban az MDF ifjúsági szervezetének vezetője volt, emellett a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram (GYIA) tanácsának tagja. A vád szerint pozíciója révén segített Zuschlagéknak pályázati pénzekhez jutni.

Prácser a múlt heti meghallgatásán tagadta bűnösségét, azt állította, hogy soha nem vett részt baloldali, illetve Zuschlaggal kapcsolatba hozható ifjúsági szervezetek tevékenységében, nem segített nekik pénzhez jutni. Nem tudta azt sem, hogy a Zuschlaghoz kötődő civil szervezetek nem működtek, erről csak a sajtóból értesült. A vád szerint ő ajánlotta fel segítségét Zuschlagéknak, de Prácser ezt tagadta. Mivel a GYIA tanácsának 14 tagja volt, így egyedül nem tudta volna befolyásolni a szavazást - mondta.

Ezzel ellentétesen vallott azonban korábban Lados István másodrendű vádlott, Zuschlag egykori titkára - derült ki a bíróságon, ahol felolvasták Lados Prácser Lászlót érintő vallomását. Lados ebben határozottan állította, hogy Zuschlag János és Prácser szorosan együttműködtek egymással. Félszavakból is értették egymást, egyenrangú felekként működtek együtt, nem úgy, mint például vele, hiszen ő alárendelt szerepben volt Zuschlaggal szemben. Prácser volt Zuschlag összekötője a Nemzeti Civil Alapprogram forrásaihoz, és ebben Prácser is érdekelt volt - állította Lados, aki nem tudta megmondani, vajon Prácser átlátta-e a Zuschlaghoz köthető egyesületek működését.

A szerdai tárgyaláson Prácser elé tárták a Ladossal való szembesítési jegyzőkönyvet is. E szerint mindketten bevallották, hogy ismerik egymást. Lados szerint Prácserék készítettek bizonyos pályázatokat, amelyeket a Nemzeti Civil Alapprogramhoz akartak benyújtani. Azt is állította, hogy Prácser konkrét utasításra cselekedett úgy, hogy a pályázatok elbírálása lehetőleg a Zuschlaghoz köthető cégek javára történjen. Prácser és Zuschlag 30-70 százalék arányban osztoztak az ily módon megszerzett pénzeken. A volt MDF-es ifjúsági vezető a bíróságon is fenntartotta, hogy nem működött közre pályázatok írásában, és nem bűnös: korábbi vallomásán így a szembesítés hatására sem változtatott.

Tagadta a vádakat a kiskunhalasi ügyvéd is

A bíróság kedden meghallgatta Szente Zsolt ügyvédet, a tizedrendű vádlottat is, aki azonban megtagadta a vallomást, és nem válaszolt kérdésekre sem, csak egy nyilatkozatot olvasott fel, melyben összefoglalta a mondanivalóját. A kiskunhalasi ügyvéd eredetileg az egyik vádlott, Őri András védője volt, de bűnpártolás, magánokirat-hamisítás és hamis tanúzásra felbujtás miatt került az ügybe.

Szente Zsolt felolvassa nyilatkozatát

Nyilatkozatában azt állította, hogy a pályázati tevékenységről nem tudott, bár jóban volt Zuschlaggal, aki az ellenük folyó nyomozásról sokszor kikérte a váleményét. Szente 1-2 millió bűnértékről tudott, és a fiktív szervezetekről csak akkor értesült, amikor az médianyilvánosságot kapott - hangzott el a tárgyaláson. Nem ismerte el az okirat-hamisítást sem, azt mondta, ha tudta volna, hogy törvénytelenül használják fel az iratokat, akkor biztosan nem készítette volna el őket. Szente emiatt felmentést kért a vádpontok alól, mivel szerinte nem követett el bűncselekményt.

Korábbi vallomásában - melyet felolvastak a szerdai tárgyaláson - Szente azt mondta: Zuschlag láthatóan biztos volt benne, hogy nem lesz komoly következménye annak, amit csinál. Azt is vallotta, hogy Zuschlag korábban arról beszélt neki, hogy tudtak az ügyekről például Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkár és felesége, valamint Ujhelyi István és Kiss Péter szocialista politikusok is. Amikor Szente egyszer rákérdezett az alapítványok körüli ügyekre, Zuschlag állítólag azt mondta neki: mindenki ezt csinálja, így működik az egész ország.

Szente korábbi vallomása

 

A tárgyaláson lejátszották Szente Zuschlaggal folytatott telefonbeszélgetéseit. Ezek rögzítéséhez a vádlott nem járult hozzá, mert szerinte azokban "pongyolán fogalmazott". Az ügyvéd és Zuschlag a felvételeken arról beszéltek, hogy a nyomozók ismét házkutatást tartottak Katus Ferenc harmadrendű vádlottnál, a megyei közgyűlés korábbi MSZP-s tagjánál, aki Zuschlag szerint nagyon kiborult ettől. Azt mondta, az ügyész csak "felbaszta az agyát", és állította, hogy úgy sem fog találni semmit.

 

Zuschlag és Szente arról is egyeztettek, hogy miért Kullai Tamás hetedrendű vádlotthoz vannak bejelentve bizonyos egyesületek. Egy másik beszélgetésben pedig Zuschlag arról tájékoztatta az ügyvédet, hogy elérte Kullait, és megmondta neki, hogy ne emlékezzen arra, ki bízta meg.

 

 

"A fél kormány belebukna"

 

Egy harmadik felvételen Zuschlag azt mondta Szentének, hogy ha kell, szól a Belügyminisztériumba, illetve a főkapitánynak, és leállíttatják a nyomozást. "Bár mondták, hogy az ügyésznő múltkor begurult, mert a rendőrök kurvára leszarják ezt az ügyet" - állította Zuschlag, aki azt is mondta, biztosan nem hallgatják le a telefonját, mert "annyi durva történet van rajta, hogy a  fél kormány belebukna".

 

Egy későbbi felvételen azonban Zuschlag már azt mesélte Szentének, a Belügyminisztériumban azt mondták neki, hogy nem tudnak segíteni, nem tudják leállítani az ügyészt. Állítólag még le is tolták, amiért ilyet kért. Zuschlag beszámolt az ügyvédnek arról is, hogy már összepakolt és lecserélte a gépét is. Az ezt következő beszélgetésekből pedig sorban derül ki, hogy a vádlottak közül kiket hívtak be kihallgatásra, kiket hogyan kell felkészíteni, illetve mivel gyanúsíthatják meg őket. Végül arra jutottak, hogy Lados Istvánnak, Zuschlag titkárának betegállományba kell mennie.

 

A volt képviselő arról is érdeklődött, bűnösnek találnák-e, ha "valamelyik hülye" azt vallaná, hogy ő bízta meg valamivel. Az ügyvéd erre azt mondta, valószínűleg mint felbujtót gyanúsítanák meg jogosulatlan haszonszerzéssel vagy sikkasztással. Ha pedig rávesz valakit egy vallomásra, az bűnpártolást jelent, ami szerinte veszélyes dolog. Akár egy ügyvéd is lehet bűnpártoló, ha megmondja, hogy mit mondjon a védence - mondta Szente.

 

Az ügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A vádhatóság szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre. Zuschlag, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő volt, 2007 szeptemberétől előzetes letartóztatásban van.