Elszakad Miskolctól Miskolctapolca

Vágólapra másolva!
Helyi népszavazást tartottak Miskolctapolcán arról, hogy a városrész leváljon-e Miskolcról. Az ott élők többsége az elszakadásra voksolt, így a jogi procedúra után, 2010 végére önálló község lehet Miskolctapolca.
Vágólapra másolva!

Helyi véleménynyilvánító szavazást tartottak Miskolctapolcán. Az ott élők többsége a Miskolctól való elszakadásra voksolt - közölte Görömbei István, a helyi választási bizottság elnöke. A 2467 választásra jogosult lakos közül 1432-en szavaztak. Az 1426 érvényes szavazatból 835-en szavaztak az elszakadásra. A szavazás érvényes és eredményes volt.

A miskolci közgyűlésben helyet foglaló pártok képviselői korábban egyöntetűen azt hangoztatták: nem támogatják a leválást. A főleg európai hírű barlang-termálfürdőjéről nevezetes üdülőövezet népszavazást kezdeményező lakói ugyanakkor azzal érveltek: Miskolc nem tett meg mindent a városhoz tartozó Tapolca fejlődéséért.

2005 januárjában lényegében hasonló kérdésről már tartottak népszavazást, akkor a részvételi arány 57 százalékos volt, így az a népszavazás is eredményes volt. A szavazók több mint fele akkor elutasította a különválást. Az előírt jogi eljárás lefolytatása után legkorábban 2010 őszétől, a várhatóan akkor megtartandó helyhatósági választást követően lehet önálló község Miskolctapolca.