Bombariadó miatt kiürítették a debreceni Aranybikát

2008.12.08. 22:05

Bombariadó miatt több ezer embernek kellett elhagynia hétfő délután Debrecen legnagyobb bevásárlóközpontját, a Fórumot - közölte a rendőrség. Nem sokkal később bombariadó miatt ki kellett üríteni az Aranybika Szállót is. Bombát egyik helyszínen sem találtak, este fél nyolckor mindkét épületbe visszamehettek az emberek.

Hétfő délután fél négykor a debreceni tűzoltóság segélyhívójára bejelentés érkezett egy Kálvin téri nyilvános fülkéből, egy férfi azt mondta, hogy a Rákóczi utcai Fórum bevásárlóközpontban bomba fog robbanni - közölte Juhászné Kiss Katalin, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A rendőrség a bejelentés után azonnal megkezdte az épület teljes kiürítését. A karácsonyi bevásárlási időszak miatt az épületből 3500 embert kellett kiküldeni, ebben segített a bevásárlóközpont őrző-védő szolgálata is. A több ezer négyzetméteres létesítményt bombakutató járőrök vizsgálták át.

Nem sokkal később bombarobbantással fenyegették meg a debreceni Aranybika Szállót is. A rendőrség tájékoztatása szerint ebben az esetben is egy fiatal férfi telefonált a tűzoltóság ügyeletére azzal, hogy robbantani fog a szállodában. A szállót száz embernek kellett elhagynia.

Bombát egyik helyszínen sem találtak, mindkét intézménybe este fél nyolckor visszamehettek az emberek - tette hozzá Juhászné. A rendőrség eljárást indított ismeretlen ellen közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt. A hétfői már a második bombariadó volt a körülbelül egy hónapja átadott, új debreceni bevásárlóközpontban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK