Demszky örül, hogy a BKV-vezér a saját kocsijába ül

Vágólapra másolva!
Örömmel fogadta Demszky Gábor főpolgármester, hogy a BKV vezérigazgatója, Kocsis István lemondott Audi A6-os cégautójáról, amelyet keddig a vállalat bérelt neki. Kocsis István mindaddig saját autóval fog járni, amíg nyereségessé nem teszi a céget.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármester az MTI-nek azt nyilatkozta, üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxusautójának bérletét. Demszky Gábor szerint Kocsis István bölcs döntést hozott.

Kocsis István bejelentette, hogy keddtől a saját gépkocsiját használja mindaddig, míg a BKV nyereséges nem lesz. Így munkaköri feladatainak ellátásához is saját autóját veszi igénybe, amihez a BKV-tól nem kér sem biztosítást, sem karbantartást, sem benzinellátást. A főpolgármester azt mondta, reméli, hogy a vezérigazgatónak sikerül elérnie célját.

Kocsis István a főpolgármesterhez írt levelében egyebek mellett közölte, hogy a gépkocsi bérléséhez alapul szolgáló ár 8 millió forinttal alacsonyabb annál, mint ami a sajtóban megjelent. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a cégautót munkaszerződésének megfelelően teljesen szabályosan kapta, mivel az autóhasználat éppúgy a vezérigazgatói javadalmazás része, a foglalkoztatás feltétele, mint az alapbér.

A BKV vezérigazgatója levelét a vállalat honlapján is nyilvánosságra akarja hozni, mivel szerinte a média és a politika az elmúlt napokban többet foglalkozott ezzel a kérdéssel, mint a BKV-nál az elmúlt három hónapban elért eredményeivel.

Demszky Gábor a múlt héten szólította fel önmérsékletre a BKV vezérigazgatóját, akinek lapértesülések szerint nagyjából 20 millió forint értékű, felső kategóriás Audi A6-os luxusautót bérelt a BKV. A főpolgármester szerint egy BKV-hoz hasonló költségvetésű magáncég első emberének valóban járna egy hasonló vagy akár még jobb szolgálati autó, a közlekedési vállalat azonban közpénzekből gazdálkodik, és nehéz anyagi helyzetben van.