Összevissza beszélnek Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Részmegállapodásra jutottak a sztrájkoló szakszervezetek a munkáltatóval: biztosítják a II/A és II/B terminál működését - állította péntek este a Budapest Airport szóvivője, a sztrájkbizottság elnöke azonban tagadta, hogy megállapodás jött volna létre. Késő délutánra romlott a helyzet a ferihegyi repülőtéren. Jelentős késésekkel, járattörlésekkel kell számolni. A Lufthansa egy, a Malév hat járatát törölte. A Malév hat járata szombaton sem fog felszállni. Pénteken a Munkástanácsok Országos Szövetsége feljelentést tett, mert állításuk szerint szerdán a Budapest Airport sztrájkoló dolgozóit tiltakozásuk ellenére a szolgálati helyüktől távoli helyiségbe szállították.
Vágólapra másolva!

Részmegállapodás született Ferihegyen péntek délután: a szakszervezetek biztosítják II/A és II/B terminál működését és folytatják az egyeztetést a munkáltatóval - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője pénteken este. Nem sokkal később a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) sztrájbizottságának elnöke, Kovács Zoltán tagadta a megállapodás hírét. Nem született semmilyen megállapodás a pénteki 5 órán át tartó, "időhúzó" informális tárgyaláson a BA vezérigazgatójával - mondta Kovács. Ezt állítja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) elnöke, Csorba Attila is.

Szollár péntek este kilenc óra után pontosított kora esti közlésén: már nem beszélt részmegállapodásról, helyette csak annyiban összegezte a találkozót, hogy párbeszéd kezdődött. A BA szóvivője arról számolt be: az érdekképviseletek és a menedzsment egyetértettek abban, hogy a helyzet tarthatatlan, és javítani kell a reptéri szolgáltatások és a reptér működésének színvonalát. Szollár szerint a menedzsment elfogadta, hogy az érdekképviseletek nem függesztik fel a sztrájkot, de a tárgyalások folytatása feltételéül szabta a magasabb szintű szolgáltatások biztosítását.

A Malév péntek este bejelentette: szombaton is hat járatukat törlik. Nem száll fel a genfi, a berlini, a zágrábi, az odesszai, a temesvári és a kolozsvári gép. A törölt járatokra szóló jegyeket az utasok átirathatják egy ugyanoda tartó másik Malév-járatra vagy más, a oneworld szövetség taglégitársaságának járatár, de vissza is kérhetik a jegy árát.

Délutánra romlott a helyzet a ferihegyi repülőtéren. Jelentős késésekkel, járattörlésekkel kell számolni, ezért a Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy légitársaságaiknál érdeklődjenek járatukról mielőtt kimennének a reptérre.

A Budapest Airport (BA) szóvivője pénteken délután az MTI-nek elmondta, hogy nagyon lelassult az indulási forgalom, jelentős a zsúfoltság, és nem várható, hogy a helyzet javul a következő órákban. Ezért a késő délutáni és esti járatok között lehetnek olyanok, amelyeket a légitársaságok törölnek.

Péntek reggel - a sztrájk harmadik napján - is hosszú sorok torlódtak fel Ferihegyen. Sokan a repülőtéren éjszakáztak. Délig 14 induló járat szállt fel késésekkel, pénteken délig csak a Lufthansa és a Malév jelentett be járattörlést. A repülőtér 21 érkező járatot fogad.

A ferihegyi repülőtér 2A terminálján simán ment délelőtt a jegykezelés, de a 2B terminálra alig lehet beférni, márpedig utasbiztonsági kapuk csak itt működnek. A 2B-n délben ötből négy utasbiztonsági kapu működött. A biztonsági ellenőrzést végzők közül csak néhányan vették fel a munkát, hozzájuk külső cég emberei csatlakoztak.

A zsúfoltság a kapunyitások ellenére nem csökkent, a repülőtéri dolgozók szerint az idő múlásával egyre türelmetlenebbé válnak az emberek - jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója. Ennek enyhítésére a várakozóknak csokit és ásványvizet osztottak a repülőtéri dolgozók, valamint megpróbálták információkkal ellátni őket. Az utasok tájékoztatásában és esetenként a csomagok pakolásában a BA vezetői is részt vettek.

A 2B terminálban rekedt pénteken Eger vízilabdacsapata is az utasfelvételre várva. Biros Péter a csapat részéről a távirati irodának azt mondta, hogy remélik, hogy el tudnak repülni Párizsba, ahonnan Marseille-be utaznának tovább Euroliga mérkőzésre.

Az utasok valószínűleg megfogadták a légitársaságok tanácsait és jóval az indulás előtt kiértek a reptérre, többen pedig a terminál épületében aludtak. Szollár Domokos, a BA szóvivője szerint a péntek az egyik legerősebb nap a repülőtéren, ekkor indul egy pekingi és egy New York-i járat is, a gépek ilyenkor általában teljes kihasználtsággal közlekednek.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a 2A terminálon a 7 órás műszakváltás előtt zavartalanul folyt az utasfelvétel. A korán reggel 6 és 7 óra között az A terminálra érkező utasok közül sokan nem is tudták, hogy a biztonsági ellenőrzés a B terminálon folyik, és a repülőtéri hangosbemondó sem tájékoztatta őket a változásról, csupán arról, hogy sztrájk van, úgyhogy sok volt a tanácstalan utas.

Kovács Zoltán, a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének (RDSZSZ) képviselője azt mondta, hogy a munkabeszüntetés első két napján 95 százalék körüli volt a sztrájk támogatottsága, a szakszervezetek kitartanak, készek tárgyalni a munkaadóval, de nem függesztik fel a sztrájkot.

Feljelentést tettek a légi közlekedés veszélyeztetése miatt

Futó Barnabás, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) jogi képviselője pénteken feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mert szerdán a Budapest Airport sztrájkoló dolgozóit tiltakozásuk ellenére a szolgálati helyüktől távol eső helyiségbe szállították.

A feljelentés szerint szerdán a megszokott időben megérkező munkavállalóktól a szolgálati helyükön megkérdezték a biztonsági őrök, hogy fognak-e sztrájkolni. A munkavállalók igennel válaszoltak, és jelezték, hogy a szolgálati helyükhöz legközelebb eső pihenőhelyiségben kívánnak tartózkodni, hogy amennyiben esemény következik be, azonnal fel tudják venni a munkát - állítja a MOSZ, amely szerint nem sokkal később a fegyveres biztonsági őrök jelezték, hogy néhány perc múlva egy autó fog érkezni a sztrájkolókért, majd összegyűjtötték őket, és egy, a munkáltató által kijelölt, a szolgálati helytől 4-5 kilométerre lévő helyiségbe szállították őket.

A MOSZ szerint a munkavállalók hiába tiltakoztak ez ellen, a helyiséget pedig nem hagyhatták el, kivéve egészségügyi szükségleteik kielégítése, illetve dohányzás céljából. A műszak lejártával közölték a dolgozókra bízták, hogyan jutnak el személyes tárgyaiért, illetve haza. Futó Barnabás szerint személyi szabadságukban sértették meg a dolgozókat.

A feljelentés szerint veszélybe került a légi közlekedés biztonsága is, ugyanis a BA a navigációs osztály, az erőműház és a fénytechnikai terület sztrájkoló dolgozóit is a szolgálati helyiségük elhagyására utasította, és a munkavégzési helyüktől 4-5 kilométerre szállította, amelynek következtében az élet- és vagyonvédelemben jelentős szerepet játszó dolgozók nem tudtak azonnal munkába állni.

A feljelentés szerint a repülőtéri meteorológiai szolgálat dolgozói és az utasbiztonsági osztály dolgozóit szintén elszállították szolgálati helyüktől. A MOSZ állítja, hogy ezután az utasbiztonsági munkahelyeken az utasok átvizsgálására irodai alkalmazottakat állítottak munkába, jóllehet ehhez a munkához speciális képzettség, illetve orvosi alkalmassági és pszichológiai vizsgálat szükséges.

Futó Barnabás szerint a légi közlekedés szabályainak megszegésével emberek élete és testi épsége kerül veszélybe, a repülőteret ilyen körülmények között nem szabadna üzemeltetni, ezért arra kéri a nyomozó hatóságot, hogy az ügyben soron kívül és haladéktalanul indítsák meg a büntetőeljárást.

Szerda reggel kezdődött a sztrájk

A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet szerda reggeltől hirdetett általános és határozatlan idejű sztrájkot, miután nem tudott megállapodni a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezetésével. Az érdekképviseletek egyebek között a BA átalakításának leállítását, a létszám megtartását és új kollektív szerződést követelnek. A BA irreálisnak tartja a szakszervezeti követeléseket és nem adja fel az átalakítási terveit. Péntekig a felek nem egyeztettek, mivel a BA jelezte: csak akkor ül le tárgyalni, ha a szakszervezetek felfüggesztik a sztrájkot.

A határozatlan idejű sztrájk első napján, szerdán a 250 járatból 50-et töröltek, jelentősek voltak a késések. Csütörtökön jobb volt a helyzet nap közben, estére azonban ismét hosszú sorok alakultak ki, járattörlésről főleg a Malév döntött.